Azt hittem könnyű lesz - fülek az oldalon

Mikor belevágtam ebbe az egész blogolásba, azt hittem könnyű lesz. Hogy hipp-hopp összerakok egy honlapot, és feltöltöm tartalommal. Aztán rájöttem, hogy csak a külcsín elviszi nagyon sok időmet. Kitaláltam valamit és rendre nem olyan volt, mint amilyet szerettem volna, túl giccses, túl sok. Irigykedtem mások lapjára, hogy milyen szép, de nem sikerült megvalósítani.

Most, majdnem egy év után, úgy döntöttem, hogy eddigi kimaradt hónapjaimat pótolni fogom, és elérem mindazt amit elterveztem. Létrehozok egy olyan blogot, amit szívesen szerkesztek, amire mások is szívesen látogatnak majd.
Sok átalakítás kellett, egy kicsit bele is kellett piszkálni a HTML fájl-ba, de végül sikerült, kitartással és egy kis segítséggel.

Néha, tíz óra szenvedés után, úgy éreztem, mire megvalósítom mindazt amit szeretnék, megszületik a kisbabám, vagy csak elkezdtem dühöngeni, hogy semmi sem akar működni rajta. Én a kezdő, aki a weblapkészítést még csak hírből ismeri, és azt hiszem ez így is maradt, mert az a kis előrelépés nem tekinthető érdeminek, kemény küzdelmen mentem végig. De egy jó keresőprogram, egy kis bátorítás és megoldódott minden.

Lássuk a legnehezebb feladatot, egy szép blog készítését. Ez nem nagy kunszt amint rájövünk, hogy vannak már oldalak ahol letölthetünk sablonokat direkt erre a felületre, és aztán szépen felrakjuk a sajátunkra. Viszont nekem a címkékkel nagyon meggyűlt a bajom. Gondolom mindenki ismeri azokat a cuki kis füleket, lenyitod, kattintasz és tadam, máris a témához kapcsolódó dolgokat találsz. Persze a sablonok jellemzően angol fülekkel operálnak, emiatt meg kell őket keresni a HTML fájlban (amit a sablonok menüben tudunk elérni) és egyszerűen átírni őket (ctrl+f gombbal rá tudunk keresni az adott szövegre, a többi meg úgyis körülötte lesz, így könnyedén át tudunk írni bármilyen megjelenített angol szöveget magyarra). Egy kis logikával, könnyedén a magunk képére és elégséges számúra tudjuk alakítani ezeket a zseniális kis dolgokat.

De mi van ezután, összeszedjük azt az egy címkét (amit ugye minden bloger előszeretettel használ) és hozzárendeljük egy adott fülhöz. Így:

Ne aggódjatok, szerencsére a google motorja kiválóan kezeli az ékezetes betűket. Viszont ezt nyilván csak akkor találjátok meg, ha egy külső komolyabb sablonban dolgoztok. Az eredetiben is hasonlóan kell ilyen fület csinálni, ígérem, ha lesz rá igény leírom.

Viszont így kaptok egy rusnya szürke dobozt minden kattintásnál, ehhez ki kell törölni két sort, hogy ez ne látszódjon. (Ígérem frissíteni fogom, hogy hol és miként a napokban, mert arra sajna nem én jöttem rá.)

De ettől függetlenül már remekül szuperál egy szép és modern oldal.
Végezetül néhány link a sablonokhoz:

Btemplates.com
Bloggerthemes.net
Mybloggerthemes.com

Mielőtt bármibe belevágtok, mindig csináljatok az aktuális állásról egy biztonsági mentést, ezt szintén a sablonoknál kell a jobb felső sarokban, ugyanitt tudjátok benyitni az új sablont.

Jó Szerencsét!

Farkas Kinga Zs

*megjelenés minden szerdán*

Olvass tovább

Megáll a test

Az ember azt hinné tud vigyázni magára, aztán rájön, hogy a sors kegyetlen fintora mindig kihúzza az ember lába alól a talajt.

A sok munka, sok stressz, alvás semmi, nem eszünk, csak habzsolunk, nem iszunk, nem törődünk sem a barátainkkal, sem a családunkkal, de a legrosszabb, hogy azt is elfelejtjük, hogy saját magunkra figyeljünk. Figyeljünk a testünk vészcsengőire, a táskákra, a folyton fájó végtagokra, vagy bármire, ami eddig nem állt fent hosszútávon.

Zavart és szétcsúszott beszéd figyelmeztet aztán másokat arra, hogy valami nincs rendjén, hogy az eddig életerős ember, már túlment egy határon, túl sokat vártunk tőle, túl sokat aggattunk a nyakába, pedig nem kérte. Munkahely, egy rossz munkahely, egy érzékeny kapcsolat, vagy csupán bármelyik egy kis stresszel vegyítve és kész a koktél, pár hónap 4-5 óra alvással, ott tartunk ahol most.

Kórház, nyugtató injekció, persze nem mondják, kifekszel tőle, azt se tudod mikor felkelsz, hogy miért és hogyan kerültél oda. A szádban furcsa íz, ha még nem aludtál eleget, olyan vagy, mint aki egész nap dorbézolt, aztán újra alszol, nem álmodsz, nem mozogsz. A gyógyszerek általi mély álom nyugtatólag hat az idegeidre, nem gondolkozol, mikor felkelsz kipihentebb vagy, de tudod és látod, hogy sokat aludtál. Változtatnod kell, mert az ami ide vezetett az megölhet. A túlhajszoltság megbéníthat, és tönkre teheti mindazt amit magad köré építettél, többé nem vagy madár amely szárnyal, nem mondod magadnak, hogy bírom még. Már nem mondhatod.

Az egyetlen amit tehetsz, hogy elgondolkodsz, mi az amin változtatnod kell, mi vezetett erre az útra. A pénz és a munka közel sem lehet annyira fontos, mint önmagunk, a kapcsolatot, csak akkor lehet építeni ha van időnk magunkra is. Amíg nem tudunk békét tenni odabent, és kipihenten állni a felmerülő problémákhoz, teljesen feleslegesen várjuk, hogy a dolgok szebbé váljanak.

Ez nem azt jelenti, hogy futva kell menekülni a munkából, vagy akár a kapcsolatból, meg kell fontolni egy hosszabb szabadságot, egy napot magunkra szánni és újra elkezdeni foglalkozni azokkal, akik körbevesznek minket, azokkal akiket a saját hibánkból veszthetünk el.

Szedjük össze magunkat emberek, a mókuskerék nem életpálya, csak a sötétségbe visz.

Farkas Kinga Zs

*megjelenés hetente váratlan időpontokban*

Olvass tovább

Út a doktoriig

Mindenkinek van legnagyobb álma az életben, amihez általában nehézségtől függően nehéz út vezet. Nem sikerült a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb célt kiválasztanom, mikor úgy döntöttem, hogy nekem szükségem van arra a bűvös két betűre a nevem előtt.

Éppen csak elkezdtem a főiskolát amikor kipattant ez a lehetetlen, női életformával szinte összeegyeztethetetlen dolog a fejemből. Kicsi voltam még és naiv, azt hittem enyém a világ és benne minden tudás, aztán az államvizsgán rájöttem, hogy a világ minden tudása maximum körülöttem van a telefonom által érzékelt wifiben, de a fejembe ez csak úgy, magától nem igen áramlik befelé. 

Nagy löketett adott, hogy ugyan én azt hittem megbuktam, de sikerült egy négyest azért összekaparni, azóta is áldom a vizsgáztatóimat, mert én magamat inkább megbuktattam volna. (de ezek szerint valami mégis bent ragadt a fejemben) És ekkor el is határoztam megyek mesterképzésre, meg sem állíthatott volna semmi, ha a nyelvvizsgám sikerül, de nem sikerült. És most ez a cél oly távolivá aszalódott, hogy csak remélem lesz erőm, időm és kitartásom befejezni a gépészmérnök diplomámat és újra belevágni a harmadik körbe.

Aztán elgondolkodtam, még hány év szenvedése áll előttem, amiatt a két betű miatt. Sok, összegezhetem nagyon gyorsan. Még a mesterképzésekre csak-csak felvesznek tapasztalat vagy egyéb publikálás nélkül, de ezt a hibát bizony egy doktorandusz esetében nem követik el. Szóval ha meg is szerzem a MSc-t akkor is még egy pár évig a seggemen ülve a karrieremet építve kell gubbasztanom, hogy valamire azért mégiscsak jó legyek, és csak megpróbálhassam. Mert az, hogy felvesznek nem azt jelenti, hogy olyan könnyedséggel, mint az előző kettőt meg is kapja az ember, csupán azt megpróbálhatja.

(morgolódtam is egy sort ezen, mit sem sejtő apámmal, aki váltig állította, hogy egy kisgyerek születése ennek igazán nem tehet keresztbe és ez nem olyan nagy dolog, mondta ő, akinek egy diplomája sincs, oly naivan, mint amikor én még csak kezdtem a fősulit.)

Most ott tartok, hogy itt van előttem egy nagy hegy, és majd elkezdem megmászni, remélem mire a nehezebbik felére érek megedződöm újra annyira, hogy elérjek a csúcsig.

Jó Szerencsét minden "hegymászónak" az élet bármely fifikásabb területén.

Farkas Kinga Zs

Olvass tovább

Osztott elme

Az utolsó két bejegyzésem azt hiszem, már nem az volt, aki azelőtt voltam (át is raktam őket a másik blogra). Valahogy megváltoztam, és úgy döntöttem megosztom a blogot is, ki ki nézegesse azt ami érdekli. :)

Az új blogot a gondolatokegyanyatol.blogspot.com címen lehet elérni. :)

Igyekszem ide is vissza vissza alakulni. Igyekszem,

Jó Szerencsét és Szép Napot!

Farkas Kinga Zs

Olvass tovább

Mitől leszek mérnök?

Az igazat megvalva már elég régóta a padban vagyok, még fél év és a második diplomám is a kezembe kerül, közben jelentkeztem a mesterkurzusra, mint Mérnökatanár, most úgy érzem kinevetnek, megaláznak.
Hogy miért? Mert nincs nyelvvizsgám, és csak az oklevel fogadják el felvételinél.
Ma fel is hívtak, közölték is velem, hogy nem látják az oklevelet, a dolog abszordumát képzi, hogy ugyanabban az iskolából ugyanarról a karról hívtak, mint ahol nem is olyan rég államvizsgáztam és kiállítottak minden iratot. Ugyanez a suli közölte velem, hogy nyelvvizsga nélkül én nem vagyok mérnök.
Uram bocsá, de szerintem nem a nyelvvizsga adja a nyelvtudást,  a szakmát meg főleg nem. Ezt csak tetézte, hogy megkérdeztem, hogy és ugyan mikor lesz a szóbeli, közli, hogy a felvi.hu oldalon fennt van, és május 28-29. Nem értem, ezek szerint csak én dolgozok, mert úgy gondolják egy héttel előtte elég ha szólunk, gondoltam hivatalos levél a minimum, de az nincs.

Ugyanez a szak egy másik suliban pesten, elfogadta a leckekönyvet és felfogta hogy csak igazolás van, mert nincs még nyelvvizsgám. Hivatalos levelet küldtek még április elején a június közepén lévő elbeszélgetésre.

Úgy érzem igazságtalanok velem, nem értem, hogy miért gondolják hogy sok időm van, azt főleg nem, hogy van feles 30000 forintom egy nyelvvizsgára. Nincs... az ingyenest nem kérhetem, mert egyrészt egy másik szakon még aktív hallgató vagyok, másrészt meg felvételi eljárásban veszek részt. Most valahogy kisajtolom ezt az összeget, amit feleslegesnek tartok, hogy miért?
Mert egy munkahelyen nem kérték még a nyelvvizsgát, inkább beszélgettek velem, levelet irattak és átmentem, mindig. Akkor minek is kellene a havi 100000 Forintos fizumból még ezt is kifizetni?
Jah tudom, mert az a suli ahova még a mai napig is járok megköveteli, és azt mondja, hogy enélkül esélyem sincs, és nem vagyok mérnök!

A dolog pikantériája, hogy a felvivel kéne egyezkedjek majd, hogy a Dunaújvárosi Főiskola elhiggye hogy mivel egy hónap az oklevél kiállítása ezért nincs meg (most nyelvvizsgázok, július elején van eredmény, augusztus elején van oklevél... a dokumentumpótlás határideje pedig július 12), és magát a diplomát is a Dunaújvárosi Főiskolán kellene kiállítani.... VICC!

Másoknak jobb szerencsét!

Üdv:
Csak Elá

Olvass tovább

Merre léphet a magyar?

a kép forrása a montenegro.blog oldal

Amikor a magyarok helyzetére gondolok és vele együtt szorosan a sajátoméra is, valami ilyen kép jut eszembe, egy elágazás egyik a mélybe visz, a másik a napfényre, persze, nem tudjuk hogy a sötétségen átverekedve, nem lesz-e szebb élményben részünk. Most ott tartunk, hogy megindultunk az alagút felé, és az egész ország (legalábbis a kevésbé birka része) azon töpreng, hogy a könnyebb (lenyelünk mindent és sóhajtozunk) vagy a nehezebb (harcolni sokáig) úton menjünk-e.

Én legalábbis gondolkozom rajta, mert kicsit elegem van ebből az elnyomásból, ebből a sok szarságból, meg mindenből, hogy mindenkit lehúzunk, kivéve a gazdagokat, hogy minden jót elveszünk, hogy azt hiszi az egész politikus bagázs, hogy csak úgy elsimlizhetnek mindent, mindeközben tönkre vágják az oktatást, a kereskedelmet, meg mindent amit csak tudnak, mert úgy tesznek mintha értenének hozzá. Pedig nekik gyanítom nincs pedagógus, vagy mérnöki diplomájuk. Mint ahogy Én sem tömöm magamnak a fogam, nekik sem kéne csak úgy törvényeket hozni, talán minket is meg lehet kérdezni, résztvevőket, hogy ez nekünk jó lesz-e.

Én próbálom érezni a változás szelét, és remélem hogy hamarosan itt is lesz, és akkor azok között leszek, akik megpróbálják megváltoztatni egy nép sorsát. Én bevallom nem mentem szavazni, mert sajnos nem volt olyan jelölt (most sincs) akire szívesen bíznám az otthonom, de ez most nem fog visszatartani abban, hogy változtassak, ha kell és lesz lehetőségem.

A legjobb példa amit most hozni tudok, hogy hol tart az ország, és hogy mi felé tartunk az az oktatásból való. (olvastam kereskedelemben is, de még ez a legszemléltetőbb, bár a legtöbben azt sem tudják,  hogy ilyen létezik)
Volt egy srác, akinek nem volt jó a családi háttere, esetleg emellé társul még némi tanulási nehézség és máris megvan a baj, ha ehhez csapunk még egy adag szegénységet is, akkor a gyerek konkrétan egy senki lesz, a tanárok nem tudják őt nevelni, mert nehéz eset, átrakják jobb esetben magántanulónak, rosszabb esetben kirúgják. Ha jobb esetet veszünk talán, ha akarja a 16-18 éves gyerek (mert még az), talán kitörhet, de ennek az esélye szinte nulla. -magamból kiindulva, én egy keményen küzdő fajta vagyok, de van az a törés aminél feladom a dolgot, és ez az lenne- Ha kirúgják, akkor esély nélkül marad a mélyszegénység.

Vajon akarok Én egy olyan országban élni, ahol elvesszük a lehetőséget, csak mert nem adunk az iskolának megfelelő pedagógust (mert erről van szó, nagyon sok gyógypedagógusra lenne szükség, de nincs rá pénz, mert az állam nem ad), a válaszom NEM, nem akarok egy ilyen országban élni.

Persze el lehet menni, de ez a megoldás, vajon a kormányfő és a milliomos bagázsa nem látja, hogy miért mennek el innen annyian? Ezek szerint nem, de majd megtudják.

Szebb jövőt és Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Jövőkép-e a jövőkép nélküliség

Most ott tartok, hogy fogalmam sincs mit kellene tennem, és ez borzasztóan nyomaszt. Valószínűleg nem csak Én vagyok ezzel így. A konkrét kérdéseim sorrend és teljesség nélkül:

• Vajon fogok-e találni gyakorlati helyet gépészmérnökként, úgy hogy levelezős vagyok?
• Ha nem találok hogy lesz diplomám?
• Ha elvégzem a mérnökit, érdemes lesz-e tanárnak állni, vagy inkább maradjak csak mérnök (nagy álmom a tanítás, de ez az új rendszer borzalmas)
• Mikor legyen családom?
• Legyen-e családom?
• Lesz-e időm és erőm, ha családot vállalok, hogy doktori fokozatot szerezzek?
• A doktorihoz kötelező publikálni, de hol fogok publikálni?
• Kiköltözzek-e külföldre?
• Ha külföldön vagyok mi lesz a kapcsolataimmal és a munkámmal?
• Lesz valaha saját lakásom?
• Karrier vagy család?
• Miért várják el a pályakezdőktől a gyakorlatot?
• Majdnem két diplomával, hogy lehet hogy csak egy CallCenter-es állásra futja, bennem van a hiba?

Szeretném azt hinni, hogy minden megoldódik, hogy tudok rövid határidőn belül családot alapítani (ahhoz mondjuk kéne egy apa is...), tudok tanulni és dolgozni is, de be kell, hogy lássam ez nem csak nekem, mindenkinek sok lenne. És lassan ebben az országban elvesztem a reményt, látom, hogy nem jutok előre, mert nő vagyok, mert nincs tapasztalatom...stb. És néha csak annyit tudok magamnak mondani, hogy de legalább nekem van a családban az első diplomám, ha másra nem is jó, csak erre.

A válasz a saját magamnak feltett kérdésre pedig, hogy nem, nem lehet jövőkép az ha nincsen. De hogyan is választhatnék az álmaim közül.

Sikerekben gazdag munkát és Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Április a bolondok hónapja

Nos igen, először a szél aztán pedig az a bődületesen nagy és sötét felhő, amiből néhol jég, ahol Én voltam ott hó esett. Mindeközben a nap is sütött néhol, páratlan látvány.

Szép időt és Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Amikor a szórakozottság uralkodik

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy fura dolgokat hibázott el. Hát velem is valami ilyen történt, agyleszívott állapotomban egy korrepetálás után.

Mentem szépen a négyes metró felé, és gondoltam, nem, ma nem fogok lépcsőzni, ráérek, amikor is nekiindultam a felfelé tartó mozgólépcsőnek, és rájöttem, hogy hoppá, ez nem arra megy amerre én akarom. Vicces volt, főleg mert majdnem orra buktam rajta.

Ezután a metró a következő szöveget mondta be (tudni kell ehhez, hogy ez a metró egybefüggő kocsikból áll, teljes egészében végigjárható):

"A második szerelvény második ajtaja nem működik, kérem használják a többi ajtót a fel- és leszálláshoz."

Kérdem én, honnan tudjam melyik a második szerelvény, ha egybefüggő az egész metró????

A kép forrása a 444.hu

Mindenkinek Szép Napot és Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Beavatott - az unalmas nagyágyú

Jöjjön egy kis filmes ismertető, vagy mi a szösz annak aki még nem olvasott róla, vagy csak nem látta, vagy csak úgy, mert azt hiszi, ha még egyszer olvas róla egy kritikát, attól talán jobb lesz. 

Nem lesz jobb, valóban unalmas, végtelenségig nyújtott, ahhoz képest, hogy nemrég jött ki, borzalmasan esik a nézettsége, ezen mondjuk nem csodálkozom, mindenki alszik a moziban. Én is alig vártam, hogy vége legyen, pedig lehetett volna jobb is. Mondjuk Én nem vetemedek arra, hogy az Éhezők viadalára hasonlítsam, meg sem közelíti azt az ideológiát, sem azt az érzést amit bennem kelt.

A sztori röviden annyi, hogy van egy távoli jövő, egy kiéget világ amelyben egy város indul felosztva kasztokra, és jön a csaj, aki sehová sem illik, és mindenki azért küzd, hogy senki se tudjon róla, de lebukik, és üldözik, és nem tudom, hogy most ő a megmentő, vagy a teljes káosz hírnöke. Mindenesetre fut ahogy csak bír, és vicces mert levágta a haját a filmben (szerintem a Csillagainkban a hiba miatt, és nagyon mókás, ahogy ebben a filmben a testvére az ottani szerelme...., egyébként azt a filmet viszont érdemes megnézni).

Hát nem tudom mi lesz, de van egy jó csavar a végén amit ha jól megfognak talán a harmadik rész ütős lesz, de sajna ezt is két részre bontják, ahogy mindent, pedig én a bevételek láttán én ezt nem tenném. De én csak egy néző vagyok. Várom a harmadikat, ha már elkezdem, be is fejezem alapon.

Én csak annyit mondanék, hogy ha teheted ezt ne nézd meg a moziban, nézd inkább a Lizát, vagy  a Halálos iramban 7. részét. Vagy jövőhéttől a Drágán add az életedet, az egy jó film. Ez NEM az!

Jó mozizást, otthon filmezést!

CSAK Elá

Olvass tovább

Amikor nem engem keresnek

És akkor itt egy kis ízelítő a félretárcsázott hívásokból.

1.  Kedves telefonáló határozottan a Pirex papírbolt központi telefonszámát szeretné megtudni. Fogalmam sincs, hogy került egy mozi jegyfoglaló telefonszámához, én a tudakozót ajánlanám neki.
   
2. Aranyos néni, rá is kérdez, hogy akkor meg tudom-e nézni a műsort, határozottan mondom neki, hogy hát persze, mit sem sejtve, hogy nem egészen ugyanarról a műsorról beszélünk. Később kiderült, hogy a Duna Tv műsorát szeretné tudni, mert valamiért nem jó a teletext.
   
3. Egy hölgy Dunkesziről pár csomag műanyag kötözőpántot szeretet volna rendelni tőlem. Azt sajnos nem tudja megkapni. :)
   
4. Elég sokan tárcsáznak félre ha a mellettünk lévő Önkormányzatról van szó.
   
5. Volt egy Úriember egyszer, aki minden bevezető nélkül legalább 3-4 kérdést feltett a szelektív kukát kihelyezésével kapcsolatban, ami az induló vállalkozásához kell. Próbáltam többször is közbevágni, de sosem hagyott érvényesülni, így végül feladtam és amikor a végére ért megmondtam neki, hogy sajnos itt maximum mozijegyet tud foglalni, kukákat viszont nem kaphat.
   
6. Van egy kórház aminek hasonló a telefonszáma hozzánk, igen vicces amikor egy öreg bácsi veri a tamtamot, hogy márpedig neki kapcsoljam az XY orvost, és csak nagy sokára fogja fel, hogy ez nem kórház, és nem dolgoznak itt orvosok sem.

A plusz poén persze az, hogy így szoktam felvenni a telefont:

- Jó Napot kívánok! Jegyfoglalás!

Mindenkinek szép napot és Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Munkahelyi dinom-dánom

Fogalmam sincs, hogy vajon hányan olvasnak rendszeresen, de tőlük elnézést, hogy csak most írok megint, a többieknek meg üdvözlet. Hát belevágnék egy jó munkahelyi összefoglalásba, de kezdjük a reggellel, mert mégis csak az a fontosabb.

Voltam egyszer Én, aki naivan felszállt egy buszra reggel a ház előtt, nem is sejtvén, hogy dugó lesz a Thökölyn. Megsúgom a buszvezető sem sejtette, de aki kicsit is járatos a környéken az tudja, hogy ott van buszsáv (egyébként igen furcsán hol kint, hol bent... de hagyjuk is ezt, nyilván értett hozzá aki megcsinálta), ergó, nekem mint buszozónak nem jelenthet nagy problémát a dugó szó, DE amennyiben a dugót a buszmegállóban torlódó buszok okozzák sajnos igen. Hát így volt ez reggel is, de a sofőröm megoldotta egy szembesávban történő megmozdulással. Persze, a dolgot izgalmasabbá tette a szemből hirtelen meginduló forgalom is.

Végül is megoldotta a dolgot, de Én személy szerint nem biztos, hogy bevállaltam volna, hogy így kirántom a kormányt a záróvonalon túlra, nem véletlenül van ott az a vonal....

Hát ezek után beérkeztem a munkahelyemre, ahol kiderült, hogy helyettesítenem kell a kolléganőmet a recepción. Nem volt igazán őszinte a mosolyom el kell, hogy mondjam, de kié lenne az, amikor csak úgy mellékesen megkapok egy halom számlát iktatni, és minden egyéb dolog a nyakamba szakad, amit egyébként nem kell csinálnom. A problémám nem is igazán ezzel van, hanem azzal, hogy miért Én értesülök róla legutoljára, akire végül a feladat hárul.
Nem tudom felfogni, hogy miért nem tud szólni nekem is a kolléganőm, hogy hékás, nem vagyok, mert az úgy oké lenne, ha a főnöknek szólna, de nem is neki szól, így még ő is csodálkozik rajta, hogy mit keresek Én ott kint. Hát ezt. De nem baj, nyelek egyet, végülis családi gondjai vannak, ahogy mindenkinek ebben a t****s országban, abszolút megértő vagyok, vele is, mint ahogy mindenkivel aki felhív, mert nem tud olvasni. Üdv XXI. század, üdv olvasni nem tudó emberek.

Remélem másoknak szebb napja lesz. Üdvözlet és Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Hosszú lesz a nap

Pont olyan mint amilyennek gondoltam, unalmas. Ma kénytelen voltam tanulmányaim folytatásának érdekében beülni a levelezős óráimra. (Aki nem tudná ez egy tantárgyból 6 órát jelent egyhuzamban.) Hát borzasztó, mondhatom.

Sikerült is jegyzetelés helyett alkotni az átviteli függvény megalkotása közben eltolt idősíkon...

Olvass tovább

Az emberi gondolatok határai

Következő kérdésekbe/mondatokba futok bele állandóan munkám során, ami részben az én idegrendszerem épségének határait is feszegeti.

Telefonon nem tudom megvenni?
Itt a kérdés persze nem arra irányul, hogy online, hanem tényleges élő vonalon keresztül miközben velem beszélget, hát nem tudom, hogy gondolják ezek az emberek ennek a megvalósítását, de jó lenne, ha elmesélnék, mert már nagyon kíváncsi vagyok.

Azt hittem, hogy telefonon tudok majd jegyet foglalni!
Könyörgöm, ha online nem lehet foglalni, és erre külön információ sáv is fel van tüntetve, akkor miért zaklatnak ezzel a buta kijelentéssel. Miért kellene különbözni a foglalási szokásnak telefonon az online rendszertől...

XY néven van eltéve jegy, szeretném törölni/módosítani stb...
Ezzel a mondattal csak akkor van baj, ha online foglalt, ugyanis akkor a rendszer nem kéri a kedves néző nevét, tehát erre nem lehet rákeresni, ergo nem tudom módosítani sem. Fogalmam sincs, honnan kéne tudnom a nevét, ha nem adta meg... (bizonyára a rendszernek is gondolatolvasónak kell lennie)

X időpontban szeretnék menni arra a filmre, amit Z rendezett.
Először is, jót szoktam derülni az ilyenen, mert nem tudom, miért feltételezik, hogy a műsoron lévő (és nem mellesleg egy hónapra előre és visszamenőleg is) tudjam minden film rendezőjét, és főszereplőit. Hát komolyan, ember legyen a talpán aki ebben naprakész tud lenni. A megrökönyödés viszont, amit hallok ilyenkor, hogyha meg merem kérdezni a film címét (amit mellesleg nem tud, azért hivatkozik más információra) még fel is van háborodva, hogy miért nem tudom.

Hamarosan a mozikban=már vetítik!
A kettő mondat nem ugyanazt jelenti, és erre külön fel is hívnám a figyelmet, hányszor hívnak azzal, hogy hogyhogy nem vetítjük ezt vagy azt, mert még meg sem jelent azért...

Jegyek kaphatók (jegyvásárlás) =Jegyek foglalhatók (jegyfoglalás)
Újabb szövegértelmezési hiba, teljesen határozottan állítják, hogy foglalás van oda írva, de többszöri ellenőrzés után is azt látom, hogy vásárlás, még mindig nem tudom, miért mutat nekem mást a képernyő...

Ehhez a képhez egy külön sztori is volt, melyben az anyuka állította, hogy a honlapon (onnan vágtam ki) az volt írva, hogy lehet foglalni (számomra ez a kiírás nem utal foglalásra), ráadásul ugyan kitakartam, de nem is az a szám volt megadva amin hívott, szóval abszolút nem értettem a dolgot. De biztosan neki volt igaza.... (tegyük hozzá 10 körül hívott akkor még a mozik nincsenek nyitva hétköznap)

Persze vicces, néha én is nevetek, néha már sírok, néha bosszankodom, de hát, a nagyok is megmondták a felméréseken, Magyarország rosszul teljesít szövegértésben, miért is várnék többet...

Tisztelet a kivételnek!

Jó Szerencsét és stresszmentes munkát!

CSAK Elá

Ui.: Megígérem lesz aranyköpés válogatás is! Hogy legyen min nevetni...

Olvass tovább

És láss sötétség!

Tegye fel a kezét akire oltottak már rá villanyt, nah akkor most ezt tessék elképzelni nagyban, még egy kicsit nagyobban, olyan városszinten! És megvan :D

Fantasztikus, drasztikus, logikus, néhol furcsa és szuper. Amikor egyik előző munkahelyemről haza tartva, táskámban egy adag rozmaringos krumplival és mellé egy kis sült báránybordával. Az egyetlen bökkenő az evőeszköz volt, de végül is egy bordánál ez csak megoldható, nem??! Szóval hazafelé tartottam, szokásos esti séta a Margit-híd budai hídfőjéhez, (előtte egy kis sör, vagy cider, a 14 óra munka után, jóleső hűsítés nyáron, de tényleg) és akkor hirtelen csörög a teló, pedig már kezdtem azt hinni, hogy csünghetek a kedvenc pincéremen, de nem. Hát belementem a találkozóba, mindig lekoptattam szegény haveromat, hogy elfoglalt vagyok, hát gondoltam, most nem vagyok az, kibírom, hogy talizzunk. Jött is bringával, jó messziről, (Én mondjuk tuti nem jöttem volna onnan bicóval... az tuti.. hogy nem) és taliztunk a megállóban. Merre menjünk, kérdezte, merre menjünk kérdeztem vissza lelkesen. Akkor irány a rakpart, könnyes búcsút vettem a munkatársaimtól és elindultam, végül egy kis padon kötöttünk ki a Parlamenttel szemben.
Beszélgettünk, kínáltam a kajámmal, de nem kért, viszont nagyon meglepődött, hogy miért van nálam bárány, meg krumpli... Vicces arcot vágott, az már biztos. És akkor a nagy beszédben és evésben, meg sörözésben egyszer csak sötét lett. Tessék visszaemlékezni az elején elképzeltre, nah olyan. NAGY SÖTÉTSÉG! Hirtelen villámként ért minket a felismerés, gyorsan előkaptuk az órát nagyot néztünk, hogy hajnali egy óra van, aztán gyorsan magában végigvette, hogy mekkora eséllyel kötik egy áramkörre az összes látványosságot, hát megsúgom, semekkora eséllyel, szóval viszonylag gyorsan, amennyire egy enyhén spiccel társaságtól tellet, rájöttünk, hogy energiatakarékossági szempontból leoltják a díszvilágítást. Hogy mitől drasztikus, képzeljük el, hogy az egész Duna-partot ezek a fények látják csak el, aztán ezek eltűnnek és csak a közvilágítás marad, hát silány, háttérben a Parlament sziluettjével. És még drasztikusabbnak ítéltük meg, mikor továbbállván megláttuk, hogy bizony a Szabadság-szobrot sem kímélték. Azért tegyük a kezünket a szívünkre, mégis csak a Szabadság-szobor, igenis világítson, ha másért nem, az odatévedő szerelmespároknak.

Szóval ritkán éjszakázó pestieknek ajánlom figyelmébe eme időpontot, illetve azoknak akik szívesen andalognának pesten hajnalban, tehetik csak kevésbé lesz látványos, mint egy előtt.

Jó sétát, fényes látványosságot és Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Séta a szabadságba - El Camino 2.

Eljött a pillanat, amikor rettentő idő után nekiveselkedem a témának megint. Úgy nagyon, vagyis jobban. Mert legutóbb éppen csak megérintettem a dolgot.

Hogy engem, miért is foglalkoztat ez a dolog ennyire, mert akárhányszor valami komolyabb problémám volt, fogtam magam és elmentem, tettem egy órás, vagy hosszabb sétát, hogy kidühöngjem magam, hogy eldöntsem valóban jogos-e a dühöm. Egyszóval szüksége van az elmémnek erre a dologra.

Néha azt olvasom, hogy ez egy zarándokút, és hogy csak a gyenge emberek mennek ilyen utakra. Az erősek el tudják engedni a terheiket, vagy leküzdik őket. Rossz felfogásnak tartom, hogy minden problémát le kell küzdeni, vannak problémák amiket mi magunk generálunk a rossz döntéseinkkel, ezeket nem tudjuk legyőzni, hiszen Önmagunkat nem győzhetjük le, a múltat meg főleg nem, így a rossz döntést, és így a vele járó terhet el kell engednünk, és tovább kell lépnünk.
Illetve, magát a küzdést, miért küzdjek, egy problémát megoldani kell, megvizsgálni, és kitalálni a számunkra legkedvezőbb megoldást. Szerintem. A menekülésről, amit még néhol említenek ennek kapcsán, nos aki ilyen útra megy az nem menekül, hiszen a probléma már jócskán messze van rajta, csak a lehetett volna másként, az amit az embernek le kell vetnie, nincs módosítási lehetőség. Erre kell építeni.

Aki menekülni jön egy ilyen útra, az valójában nem tudja majd letenni a vállát nyomó súlyokat, hiszen a probléma fenn fog állni hazatérése után, és életünk végéig csak nem gyalogolhatunk ugye. (leszámítva néhány kivételes esetet...de ehhez valami csoda kéne, itt a halandók között)

Zarándokút, én például egyáltalán nem vagyok vallásos, nem azért mert nem hiszek, hanem azért, mert egyik vallás sem teljesen felel meg a belsőmben felépített rendszernek, amelyben szerepet kapnak az angyalok, a reinkarnáció, és Isten, vagy istenek. Ezt a részletet még mai napig nem tisztáztam magamban.... De visszatérve (bizonyára sokan vannak ezzel így...), ennek ellenére is látom a fizikai és pszichológiai hatásait egy ilyen útnak, mint ahogy egy hosszabb futásnak is. Maga a mozgás is felfrissít, miért kellene vallási tartalomnak is lennie mögötte.

A séta során megtanulunk koncentrálni, fegyelmet tanulunk, tiszteletet tanúsítunk Önmagunk és a természet iránt, megtanuljuk, hogy a mi csenevész életünk bőven fontosabb annál, minthogy egy probléma őrölje fel. És megtanulunk magányosnak lenni, egyedül megoldani a dolgokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kérhetünk segítséget, hanem azt, hogy erre is mi vesszük rá magunkat, hogy a mi döntésünk, és nem kihasználjuk a másikat, hanem éppen csak annyira kérjük őt, amennyire nekünk szükséges.

Összefoglalva, nekem egy ekkora út a szabadságot jelenti, a megszabadulást a régi dolgoktól, a "repülést".

Jó Szerencsét és kellemes sétát! Ha mást nem itthon a Balaton mellett.

CSAK Elá

Ui.: Linkeket ezzel kapcsolatban az egyik előző postban találtok, jó nézelődést. ;)

Olvass tovább

Budapest, Budapest Te csodás

A Citadella mellől fotózva, nem rossz egy telefontól azt hiszem. Mindenki menjen kirándulni, mert csodás az idő.

Ezt a helyet egyébként ajánlom télen-nyáron, szerelmeseknek, szingliknek, és mindenfajta apropóból. Vigyázat hajnal 1-kor lámpaoltás! Addig nem érdemes maradni. De ezzel a sztorival majd később jövök...

Jó Szerencsét és verőfényes napsütést!

CSAK Elá

Olvass tovább

Vásárlási körkorkép

Tegnap, mikor is felkerestem egy nagyobb outlet központot egy nadrág reményében, amit sajnos nem sikerült begyűjtenem legutóbbi pláza látogatásom során (mindössze 12 nadrágot próbáltam fel, és egy sem volt olyan darab, amire képes lettem volna egy öt számjegyű összeget kiadni.) rá kellett ébrednem, hogy bizony, ritka az a pillanat amikor tömegundorom van. De most eljött.

Miután ráébredtem néhol a sor nagyságára, inkább gyorsan kiszaladtam a boltból mielőtt, bármi is a nagyon tetszik kategóriába lenne sorolható. (A nők bizonyára ismerik azt az arcot, ami levakarhatatlanul úrrá lesz egy-egy jobb darab megtalálásakor és csillogó szemekkel markoljuk fel az áldozatot, majd néha próba nélkül szaladunk vele a kasszához, mintha bárkitől is félteni kellene a már megszerzett darabot. Nah igen, ilyenek vagyunk mi Nők. Én, személy szerint még a hangomat is képes vagyok megváltoztatni, és úgy beszélni egy cipőről, mintha attól a világ megváltódna, és valóban az életem múlna a megvételén. Persze nem múlik...)
És akkor, a sokadik bolt után, a második nadrággal a markomban a kasszánál egy kedves beszélgetés játszódott le a pénztárban. Mégpedig arról, hogy végre látják a sor végét. Ekkor eszembe is jutott, hogy na jó, most látod, de mi lesz majd jövő héten, és azután, minden szombaton. Összenéztek, és a válasz csak annyi volt, káosz.

Akinek még nem jutott volna el a gondolatszál a sajátjához, jövőhéten vasárnap, március 15-én szinte végérvényesen bezárnak a boltok, legalábbis vasárnap. Személy szerint igen irónikusnak találom, hogy pont március 15-re tették ezt az időpontot. A szabadság, a felszabadulás napja, és egyben egy végítéleté is. Én gyakran dolgozom vasárnap, vagy gyakran előfordul, hogy csak aznap tudok elmenni bevásárolni. De most jobb híján, ilyen nem lesz. Maradok éhen, szomjan, készüljek fel, másik napon. Amikor tömve lesznek a boltok! Persze, rendelhetnék házhoz, de most komolyan, kérjem meg a válogatót, hogy légyszi szaglászd már meg az almát, mert csak akkor kérem... (tudom fura dolog szaglászni a gyümölcsrészlegen, de amikor nincs időm, sem lehetőségem piacra járni -ahol szintén szagra megyek- akkor bizony kénytelen vagyok, az orromat bevetni a megfelelő ízélmény elérése érdekében.)
De most mindennek vége, eszembe jutnak a gyerekkori élményeim, amikor anyukám az éjjelnappaliba ment vasárnap, mert más nem volt nyitva, aztán a boldogsága, hogy amit elfelejtett előző nap megvenni, azt vasárnap is megteheti. És az Én kényelmem, hogy nem baj, vasárnap is van nyitva bolt, ha csak délig is, de van. De most, semmi. Újra csak kicsike boltok, valahol, messze. Nekem például a környékemen nincs kisbolt, tehát Én speciel meg leszek lőve vasárnap. De ez nem számít, mert kell a "családi nap". Akkor kérem szépen eltörölni hozzá a vasárnapi munkát, és kéretik olyan kulturális, kiránduló és egyéb szórakoztató központokat létrehozni, ami könnyen megközelíthető.... stb.

Ahh, és még valami, inkább nem mondok nevet, mert csak bosszant, kitalálják, hogy lehessen vasárnap dolgozni, de csak 200%-os bérért. Csak arról feledkeznek meg, hogy egy egyszerű mondattal a munkaszerződésben ez egy teljesen normális munkanap. Nem jár érte bónusz juttatás, csak ha ünnepnap... De nem számít... Rúgjunk bele a kis emberekbe, mondjuk azt nekik, hogy jobb lesz így, mert több időtök lesz a családra. Azért mert nem tudnak elmenni vásárolni? Azért mert a kereskedelemben dolgozók nem dolgoznak és így otthon lehetnek? Vajon a kereskedelemben dolgozók, akik szintén aznap vásároltak be, erről hogyan vélekednek,és mi van azokkal akik nem a kereskedelemben dolgoznak? Szolgáltatás, vagy vendéglátás esetén minden maradt a régi. Akkor, hogy is van ez? Adunk is, meg nem is?

Kérem szépen elgondolkozni ezen, Én személy szerint minden nap dolgozhatok (nyilván nem 7/7 napot), vasárnap van, ma is dolgozom, tehát nem tudok együtt lenni a családommal... A többi napon vagyok velük. De ha ez eddig is megoldható volt, talán maradhatott is volna úgy. Talán szerettem volna két hét múlva vasárnap venni egy cipőt. De nem teszem.

Utoljára szép szabad vasárnapot!

Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Szemnek szájnak ingere

Rendszerint szabadnapjaim eleje azzal telik, hogy kitaláljam, mi a jó istent főzzek aznap. A napok óta tartó rakott krumpli kívánásom sem segített ezt könnyebben eldönteni, mert rendszerint lusta vagyok hozzá, hogy elkészítsem. Úgy döntöttem, hogy ezen a verőfényes napon nekiindulok a piacnak, és aztán majd lesz valami. Persze induláskor már körvonalazódott, hogy valami húsos tészta lesz, de nem tudtam, hogy pizza, vagy valami más.

És végül eldőlt, csirkés batyu lesz. Útközben azért vettem a piacon egy kis rántott májat, éhen ne haljak míg elkészül a finomság. A recept nagyjából így néz ki. (természetesen ki-ki hozzárakhat zöldséget, gombát, vagy kiveheti, ami neki nincsen, a batyuk vélhetően a legváltozatosabb dolgok a földön, és én hálás vagyok, hogy van fagyasztott leves tészta a világon)

Csirkés batyu:
Hv.: 0,5 kg csirkemell filé (ha valaki szereti vehet csirkecombot, vagy aprólékot)
       1 nagy doboz tejföl
        4-5 gerezd fokhagyma
        15-20 dkg sonka, vagy tarja (lehetőleg főtt)
        15-20 dkg sajt
        só, bors
        2 csom. leveles tészta
        tojás a kenéshez

Elkészítés:
A csirkét apró darabokra vágjuk* majd, lepirítjuk (nem fűszerezzük, lesz elég a kutyulékban mellé). Miközben a csirkénk pirulgat, nekilátunk a töltelék többi alapanyagának. Lereszeljük a sajtot (egy kicsit hagyunk a batyuk tetejére), apró darabokra vágjuk a sonkát, összetörjük a fokhagymát (aki azt szereti reszelheti is, én utálom mert csupa hagymaszag leszek), mindezeket összekavarjuk a tejföllel és némi sóval, borssal, olyan ki hogy szereti alapon. Amint kész a csirke azt is hozzáadagoljuk ehhez a keverékhez, beleforgatjuk és nekilátunk a tésztának. Ha frisset vettünk, nagy teendőnk nincs (ezek általában 24x40 méretben vannak) egy kicsit érdemes rajta nyújtani, majd 4 részre osztani. ezekbe töltjük a kb. 2 evőkanálnyi tölteléket.
Nekem így egész 6 batyum lett, (a maradék leveles tésztáról később) ez 4 személyre elegendő.
Batyukat formálunk a tésztából és nagyon ügyelve, hogy ne maradjanak lyukak, összenyomkodjuk a tésztát. Lekenjük a felvert tojással és megszórjuk a maradék sajttal. 180 fokos sütőbe rakjuk, és nagyjából 20-30 percig sütjük, míg arany színe nem lesz.
Tálalhatjuk fokhagymás joghurttal, vagy csak magában, mindenképp isteni lesz.

Jó étvágyat hozzá!

*A maradékokról. Én személy szerint csontos mellet szoktam venni, és direkt nem vagdosom tökéletesen lefelé a húst. Veszek némi leveszöldséget és felrakom levesnek. A tészta, pedig szinte mindenre jó, másnap minipizza, vagy aznap édesség is lehet belőle, egy kis lekvárral töltve, majd a végén porcukrozva.

Szép napot, Jó Étvágyat és nem utolsó sorban Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

A kisebbik és a nagyobbik

Minap úgy döntöttem, hogy végre eljött az idő, hogy nekem kedvezzen a szerencse, és valóban. Kedves barátnőm riadóztatott, hogy sürgősen matekérettségi felkészítésbe kell fognom. Nah, végre valami nekem való feladat és már egyeztettem is a kedves hölggyel, akinek a fiát kell korrepetálni. Mihelyt sikeresen rögzítettünk mindent pénteken át is mentem, de mint kiderült a kisebbikhez, mert hogy két fia is van.

Szóval így lett az érettségiből geometria és magasságtétel. Hujjuj, jó rég volt, és de utáltam. De mikor odaértem, és kihívta a "Kisebbiket" akkor döbbenten eszméltem fel, hogy a maga 16 életévével majdnem a 190 cm-t verdesi. Nah igen, gondoltam is magamban, ő a kicsi mi? És akkor én mi vagyok, mini? Aztán persze sor került a "Nagyobbikra" is. És valóban nagyobb volt, csak hüledeztem és az amúgy is bepárásodott szemüvegemen át pilláztam, hogy miként nőhet egy 18 éves fiú 2 méter magasra. valahogy összekapartam magam a felismerésből, hogy hát a kisebb, meg nagyobb jelző valóban helyes, bár a méretviszonylatokat látva inkább a nagy és a nagyobbik címet érdemelnék. Hozzám képest mindenképp.

Utólag persze azon is elgondolkodtam, hogy a velem egy testalkatú anyukájuk milyen módon jöhetett össze a vélhetőleg 2 méteres apuval.... De ez már csak az én kérdésem marad.

Mindenkinek kívánok nagy és nagyobb dolgokat megvalósulni!  Jó szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

A szürkeség sokadik napja

Esik. Megint. És újra. Már harmadik vagy negyedik napja, nem tudom megállapítani, de lehet, hogy még annál is több. És az emberek kedve, köztük az enyém is hullámvölgybe ért.

Reggel a pékségben nem mosolyognak és én sem mosolygok azon, hogy mindent elrontanak, hogy háromszor kérdeznek vissza, a munkahelyemen nem kedvesek, pedig én kedvesen szólok a telefonba, mégis minden problémájukat az én nyakamba varrják. Én csak egy eszköz vagyok a céljukhoz, de érzek és ember vagyok. Nekem is fogy a türelmem, és a jókedvem, mert nincs napsütés, nincs madárcsicsergés.

Egy-egy vidámabb pillanatomat is le tudják szívni azok az emberek, akik napjában többször is arra vetemedjenek, hogy számukra ismeretlen emberrel, megértés és türelem nélkül álljanak le veszekedni. Zavar, nagyon is. Ha szemtől szemben lennénk, kikérném magamnak a hangnemet, és kézzel lábbal mutogatnám neki, hogy igazán lehetne megértőbb, mert épp dolgozom azon, hogy megoldjam élete legnagyobb problémáját (hogy éppen nem tud jegyet venni online, vagy csak nem tudja használni a google-t).

Várom, hogy újra süssön a nap, és mindenkinek egy fokkal jobb kedve legyen. Most úgy érzem, az is egy világmegváltás lenne.

Jó szerencsét! Szép Napot!

CSAK Elá

Olvass tovább

Most aztán jól felszívtam magam

Kérdem Én, miből ismerszik meg a jó tanár, talán kedves, szakmabeli, ért a gyerekekhez, tud beszélni, magyarázni, és hát egyszerűen olyan kicsit mint minden gyerek szülője? Azt hiszem, valahogy így tudnám megfogalmazni mindazt ami körbeleng, mint érzés, amit tanárként gondolok, magamról.
És az a helyzet, hogy mindeddig abban a hitben voltam, hogy a legalább általam jónak hitt, vagy vélt tanárok is így éreznek, gondolnak. De súlyos és naiv hibát vétettem magam ellen ezzel a gondolattal.

Csalódtam, igazán és nagyot, nem szeretek csalódni az emberekben, pedig tudtam, hogy fogok, éreztem, hogy benne fogok, felkészültem rá, próbáltam nem odafigyelni eme vészvillogóra a fejemben, próbáltam azt hinni, hogy bevonhatom cukormázzal és akkor nem fog érződni a halszag. De fog, sajnos fog. És most nagyon megcsapott az a fránya halszag. Pedig Én szeretem a halat, nagyon is, csak nem a szagát, azt nem.

Próbálom azt gondolni, hogy jó tanár, próbálom azt hinni, hogy valóban csak nem volt rá képes, de minduntalan mikor előjön egy téma, tudom, hogy fogalma sincs arról miről beszélek, tudom hogy nem válthatjuk meg a világot, de teszek érte, hogy másképp legyen, nem legyintek a dolgok felett, mert Én is egy szülő vagyok, minden gyerek szülője akit nevelek és oktatok. Nincs kifogás, nincs menekülés, ebben a helyzetben nem tárhatom szét a karom és mondhatom, hogy ez nem az én feladatköröm (ez a mondat amúgy is olyan magyar szleng lett mostanában, a legjobb kifogások egyike, amiket hallok, "nem tartozik rám", de ha mindenki ezt gondolja, mégis mit várunk ettől az országtól, hogy fog fejlődni, többet érni, ha "semmi sem az én feladatom") mert minden az én feladatköröm, mihelyt tanár leszek. Nem mondhatom, hogy erre nem vagyok képes, mert képesnek kell lennem, ha nem vagyok képes nem vagyok jó tanár, akkor menjen és dolgozzon mást. Vagy tanítson felnőtteket, nekik nem kell nevelés (vagyis kell, de ember legyen a talpán akinek sikerül). Tanítson elit iskolában, ott másként kell szülőnek lenni.

Tanárként szülőnek kell lenni, meg kell próbálni megmenteni minden világot, amit tudunk, és nehéz, de ezért szokták mondani:

"Tanárnak születni kell!"

Félreértés ne essék, nem mondom, hogy Én lennék a tökéletes tanár, bizonyára sok hibám van, de nem értek egyet és csalódtam. De csalódni is tudni kell.

Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Ez is egy reggel

Amikor tudatosult bennem, hogy megint nem tudok időben elindulni, mert valaki elállja az utam a fürdő és köztem lévő igazán zseniálisan minimális távolságban, és akkor a tény, hogy ma talán megmenthetem a napot, azzal hogy megnézek egy albérletet ahol végre a magam ura leszek, boldogsággal töltött el.

De aztán persze rá kellett jönnöm, hogy azért mert kedd van semmi sem lesz keddesebb, sem kedvesebb, így a busz ugyanúgy becsukta előttem az ajtót és mikor beértem szembesülnöm kellett azzal is, hogy a kolléganőm aki hétfőre szabit vett ki "lázas" lett keddre... Természetesen szerdára kutya baja nem volt.
Persze ezzel nincs is gond, amíg nem én helyettesítem, és amíg nekem nem kellett volna kiszaladnom albérletlesőbe a közelbe. Szóval ez elmaradt egy darabig, úgy négyig. Addig csak jött a zsörtölődés, meg a helyettesítés kapcsán felmerülő gondok. Senki sem tud semmit. (itt megállnék amellett a tény mellett, hogy milyen csodálatos is a mi nyelvünk, hogy azt is tagadjuk amit már egyszer tagadtunk, mintha a magyar nyelv egyben a magyar temperamentum is lenne, ÉN MINDENT TAGADOK... )
A nap fénypontját úgy reggel 10-ig egy srác jelentette a buszon, aki szemtelenül szétszórtan próbált időpontokat egyeztetni telefonon, és mindeközben fogalma sem volt, hogy mégis hol kell leszállnia.

De aztán eljött az Én időm, vagyis a rohanásé, amiben kiderült hogy az egyébként 10 perces séta a munkahelyemről megoldható kerek 5 perc alatt is. És a lakás valami szuper jó és van benne egy antik zongora, ami még nem tudom mire lesz jó, de mindenesetre jól hangzik, mint a filmekben. Talán, ha jól működik megtanulhatnék rajta játszani, ha működik. És ekkor jött a gyötrelem, mert valamit valamiért alapon postára is elmentem a cégnek, az 40 percig tartott, hát gondoltam magamba, én lezavarok itt egy laza versenyfutást, itt meg ülök fél órát a semmire, mikor dolgoznom kéne, szuper, mondhatom.

De aztán eljött az este és semmi sem változott, ahogy beborult az idő a kedvem sem lett jobb, egy kicsit sem, csak vártam hogy szakadjon az eső, minden erejéből. És leszűrtem a konzekvenciát a kedd is egy hétfő csak másik napon.

Jó Szerencsét, és szebb napokat!

Csak Elá

Olvass tovább

Már megint enni kell!

És ülök, és dolgozom, és 12 óra, megreggeliztem és csak csörög a telefon, és akkor megkordul a hasam. De mi legyen az ebéd? És akkor egyre éhesebb leszek, és persze ilyenkor jönnek a leghülyébb és legbutább kérdések a világon, csak hogy az ember érezze a törődést, meg hogy egyre agresszívabbá váljon.

Hát igen éhség=agresszivitás, nálam legalábbis, és az nem jó, mert csak pár órán át tartom magamban a lelket, úgyhogy relatíve rövid időn belül kajához kell jutni.

De mit egyen az ember, ha nincs ideje enni, szendvicset, vagy valami gyorsat a pékségből. Uncsi, nagyon uncsi, hacsak nincs hozzá valami extra hozzávaló, amivel feldobhatja a dolgot. De amúgy, inkább rendelek valamit, vagy leszaladok a környékre, esetleg ha elég felkészült voltam lapul valami a hűtőben és azt meg tudom enni, de iziben...

És akkor a kezem lesz koszos, megint állhatok fel, közben megint csöng a telefon. És nem hagynak enni, egyet harapok, gyorsan nyelek és már köszönök is, nah ezt a tempót diktálják az emberek.

És aztán pár óra pihi, sok folyadék, és megint korog a poci... JAJ NEKEM!

Olvass tovább

Már nyílnak a völgyben a kerti virágok

Érezni szeretném, sőt akarom, ahogyan végre megérint a nap, és minden elkezd zöldbe váltani. Elegem van ebből a sivár szürkeségből, ebből a botrányos időből, kevesebb ruhát akarok magamra venni és sokkal több napot érezni az arcomon. És még valamit nagyon akarok, még több érzelmet ebbe a borzalmas világba, belém, rajtam, valami olyat ami megőrjít, és úgy érzem örök tavasz van és nyár.

Szóval szerelmes akarok lenni, végtelenül, nagyon és nagyon, vagyis, valami lehetetlent érezni, mert az a baj, hogy a könyvekben az a bizonyos szerelem nem egyezik a valósággal. De ha egyezne akkor valahogy így nézne ki:

Mikor megláttam őt, tudtam, hogy sosem akarok kiszakadni a a karjából, repültem felé, olyan hevesen, hogy alig bírt a lábán maradni, és el nem engedett onnan, csak tartott szorosan, és éreztem mélyen magamban, ahogy eggyé válunk abban az ölelésben és megcsókolt. Ahogyan a szemembe nézett, minden olyan végtelenül tökéletes volt, hogy fel sem tűnt a sok ember az utcán, akiknek az útjában vagyunk, őszintén nem is érdekelt, csak nem akartam őt elengedni soha többé, és fájt, hogy ennek hamarosan véget kell érnie. Szorosan mellette mentem, folyton hozzá simultam amikor tudtam, tudatni akartam, Vele és a világgal, hogy MI egy pár vagyunk, nem több és nem kevesebb. Mindig csak vele akartam lenni.

Rémlik ilyen emlék, és szerettem végtelenül a fellegekben járni. Ahogy jön a tavasz ez az érzés újra lángra kap bennem, és jólesően körbeölel, hogy megint érezni akarom.

Várom a tavasz jóleső reggeleit, és színeit, finom sugarait.

Szép tavaszt, kedves szerelmet és mindezekhez Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

A világmegváltás nem varázslat

Mi is a világ, csupa élőlény egy nagy bolygón, vagy csupán egy ember. És valóban, ha csak ilyen kicsi léptékben érzékelünk egy világot (ahogyan azt már Paulo Coelho is megírta A Győztes egyedül van című könyvében) nem is tűnik olyan nehéznek a megmentése, vagy éppen az elpusztítása.

Az hogy megmentünk valakit, rajtunk is lendít, többek leszünk egy mosollyal, egy hálával vagy egy öleléssel. És milyen nagy fizetség is ez, ha belegondolunk, hogy emberek ezrei ódzkodnak attól, hogy ezeket megtegyék. Pedig egy ölelés életet menthet, egy mosoly kezet adhat, és reményt. Miért rejtőzködünk mégis, hisz segíteni kötelesség.

A legjobb példa erre az, így emlékeimben kutatva, amikor ösztönösen tudtam, hogy rémálmából fel ne keltsem a mellettem alvót. Inkább átöleltem szorosan hátulról, nyugtattam azzal, hogy hangosan és lassan vettem levegőt, és lassan alább hagyott a menekülés és a zihálás. Később mikor megkérdeztem, hogy mi is volt ez, azon is csodálkozott, hogy hozzá mertem érni, akkor, azt hiszem akkor tudtuk mind ketten, hogy több lesz ez mint barátság.
Egy világot mentettem meg akkor, majd később még jó párszor.

Az ölelés és a csók fontos részei a kapcsolatoknak, talán ez tudja a legnagyobb igazat mondani szavak nélkül, hazugságok nélkül. Szavak csupán cseppnyi gondolati foszlányok, csupán részletei a belső igazságnak. Éljünk igazan és beszéljünk keveset.

Szerető szívvel és jó szerencsével Szép Álmokat!

CSAK Elá!

Olvass tovább

Mitől döglik a nő?

Ezt a mondatot, amit címnek használtam, most már pozitív jelleggel ruházták fel, pedig én még érzem benne a kemény meghódítást, a tönkretételt. A női szabadság elvesztését.
De lássuk mindkét értelmezésben, hogy mitől is döglünk mi nők.

Ha, tegyük fel, egy férfi mindenáron meg akarna kaparintani, bizonyára jó humorúnak, kedvesnek, és legalább középkategóriás kasznival kell rendelkeznie (itt és most a külsőre gondoltam, persze mondhatnám így is, legalább 10/6-os).
Ezen felül sajnos, Én is haladok a korral és már nem elégszem meg, néhány ósdi randival egy moziban, vagy egy szál virággal, legyen kreatív és nagyon udvarias, és előzékeny. Szerencsére a mai ifjak kezdenek rájönni, hogy vissza kell nyúlni az ősidőkbe, amikor még a férfi nem ismérve a lovagiasság volt. Hol vannak azok akik feladják ránk a kabátot...? Itt körülöttünk.
Van és volt is szerencsém ilyen srácokba és férfiakba is belefutni, és elmondani is csodás milyen nagy öröm átélni mikor a tenyerükön hordoznak némi csókért, és egy kis reményért, hogy talán majd később valami több is lehet.
Egyébiránt viszont mindig elfelejtik a legfontosabbat, egy nő megszerzése általában nem pénz, hanem kreativitás kérdése. A megtartásához pedig ugyanolyan kitartás szükségeltetik mint a megszerzéséhez és kötélidegek...

És hogy mitől döglünk a szó szoros értelmében. Sajnos csak a magam nevében tudok beszélni, hogy Én mitől pusztulok meg nagyon egy kapcsolatban. De gyanítom más is szenved ugyanezektől. Vágjunk is bele!
Nem, nem fogok olyan dolgokról beszélni, hogy miért a közepén nyomja a tubust, meg, minek hagyja ott az üres flakont az asztalon stb. Felesleges, hiszen ez csak alkalmazkodás és némi idomítás kérdése... :)
A probléma inkább ott van, amikor nem érzem úgy, hogy bármit elmondhatok a hőn áhított kedvesemnek, mert mindenhez lesz egy rossz szava, egy féltékeny megjegyzése, amivel nem is lenne gond, ha lenne alapja, de csak el kéne fogadni, hogy más emberek is élnek a Földön és igenis fogok velük találkozni. Nyilván nem randi üzemmódban. Az hogy képtelenné válok őszintének lenni egy kapcsolatban lényegében a vesztét jelenti, arról nem is beszélve, hogy lényegében folyton falaznia kell nekem valakinek, és ez sem túl jó. Meg úgy egyáltalán ez az egymást korlátozzuk mert együtt vagyunk, miért is? (persze az extől való féltés oké, de a többiek?)
A másik nagy gond nálam az álmokról való lemondatás, egyszerűen nem képes követni a terveimet, nem képes segíteni abban, hogy elérjem, vagy legalább biztatni, hogy menni fog. És felteszi mellé a kérdést, hogy ugyan minek csinálom ezt az egészet.
A harmadik, amivel csak az idegeimet tépázzák, az a lustaság, de azt hiszem ezen a részen inkább nekem kell változnom, így végülis, ezt nem írom a férfiak kegyetlen számlájára.
Nah ekkor mondok fájós szívvel búcsút kedves férfiúmtól, és keresek egy megértőbbet, egy kevésbé korlátozót.

Jó szerencsét és kellemes Önelemzést!

CSAK Elá

Ui.: Vadászatra fel!

Olvass tovább

"Drágám, miért élveznek el emberek a közvetlen közeledben?"

Azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy amikor Johnny Depp kap egy főszerepet, akkor kő kövön nem maradhat. A Mortdecai című film, nos nem sok jót hallottam róla, aztán amikor megnéztem, egyfolytában nevettem.

Persze nevetni csak az tud majd rajta, aki tudja értékelni a nyelvi különlegességekben rejlő, illetve az angol lordok hihetetlenül furcsa és vicces ábrázolásában lévő humort. Amennyiben ez nincs meg, meg se próbálkozzunk a mozi megnézésével.

Kiváló karakterek, nagyon jó színészek, és kicsit olyan érzésem volt mindvégig, mintha valami őrült hajszán vennék részt egy flúgossal, akinek fingja nincs miért és hogyan is került ebbe a borzasztó helyzetbe.

A Sztori röviden egyébként annyi, hogy Charles Mortdecai egy műértő és műtolvaj is, és hát a régi ügyeit szeretné titokban tartani, ezért a felügyelőnek elvállal egy fontos ügyet. Majd lépten-nyomon kalamajkába keveredik, amolyan Johnny Depp-esen.

A film után nem sokkal elgondolkodtam azon is, hogy vajon, főszereplőnk egyáltalán képes-e normális futásra, vagy ezt már teljesen elfelejtette.

Jó mozizást és Jó szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Mennyit ér egy mosoly

Mikor reggel felkeltem, és általában így teszek szerencsére, főleg mikor dolgoznom kell menni, akkor elhatároztam, hogy ma meglepem, ma igenis nem csak egy mosoly lesz az ajándék, hanem valami több is. Nem azért mert tetszik, csak nagyon szimpatikus, ahogyan napról napra mosolyogva osztogatja a Metropolt az Arany János utcai metrókijáratnál.

Gyakran megesett, hogy mire odaértem, már kezembe nyomtak egyet, de azért elkértem tőle (itt megjegyezném, hogy a másik sem rögtön a szelektívben végezte, hanem az egyik kollégámnál), mosolyogva, szép napot kívánva, remélve, hogy ezzel a kedves gesztussal neki is jobb napja lesz. Mert sajnos ismerem az embereket, sokan meg sem köszönik, azt hiszik az normális és természetes, hogy ott van, pedig mennyire nincs igazuk.

Szóval reggel egy kis aprósággal, egy ostyaszelettel odabaktattam határozottan, rámosolyogtam, ő odaadta az újságot, mint mindig, Én meg átnyújtottam neki a díjam. Hát először nem értette a dolgot, aztán elkezdte kapiskálni, és akkor leesett neki, hogy valóban az Övé. A boldog felismeréstől végül nevetett, Én meg zavartságomban nevettem.
Azért valljuk be, valóban furcsa csak úgy adni valakinek valamit, akit nem ismerünk, dehát szinte minden nap látom, így gondoltam a mosolyának ajándéka megérdemel valami viszonzást, valami kis elismerést.

Itt és most elgondolkoztam rajta, hogy talán köré kellett volna tekernem egy kis üzenetet, hogy értse, de van még egy pár ostyám, majd legközelebb.

Vajon hányan köszönik meg a legapróbb dolgokat? Vajon hányan figyelnek a másikra, hányan mosolyognak az utcán.

Jó szerencsét és szép napot!

CSAK Elá

Ui.: Mosolyra fel! ;)

Olvass tovább

Amikor a nap is szépen süt

"Kelés, még a név is bizarr"

Remélem a nagyközönség azért ismeri ezt a szövegrészletet, nos Én személy szerint imádok reggelente szundizni, és hajlamos vagyok csak azért előbbre állítani az órámat, hogy nyomogathassam a szundi gombot a telefonomon. De amikor ráébredek, hogy már nincs apelláta, kirakom a lábam a takaró alól és a felismerés, hogy ma reggel is gyönyörűen süt a nap egy kicsit megvigasztal. Szerencsére nem vagyok az a koránkelős típus, a jegyfoglalás várhat kilencig. De ami addig történik az filmbe illő, hősies, néha cseppet sem nőies, kicsit lusta, nagyon vicces és mindenképp sietős és embermegfigyelős.

Szóval, kirakom a lábam a takaró alól, júj hideg van, és tusolni kell, meg valami semmi sminket feltenni, csak jelzés értékűen magamnak. És a legnagyobb dilemma, MIT VEGYEK FEL??? Ha nem lenne sok ruhám az lenne a baj, ha még több lenne az még nagyobb baj lenne (bár folyamatosan ritkítom az állományt a folyamatos frissítések és a felhalmozódás elkerülése végett).
Valahogy néha sikerül mindez 15 perc alatt, fogalmam sincs hogyan, biztos valami féregjáratot használva visszamegyek az időben, mert ez mostanában cirka 40 percet vesz igénybe. Szerencsére még nem sikerült emiatt elkésnem. Még nem!
Az indulás, suhanni lefelé a lépcsőn, figyelni, hogy suhanás legyen, ne pedig gurulás. Gyorsan rápillantani a BKV Futárra, és körbenézni hol a busz. Szaladni, amikor megpillantom a megfelelőt és nőies légiességgel fellibbenni. Ilyenkor ha van ülőhely az megér egy imát, meg az is, amikor nem egy olyan ember ül mellettem aki arra tette fel az életét, hogy megossza az összes körülötte állóval a zenei ízlését. És most nem azokra gondolok, akik csak úgy hallgatják füles nélkül, hanem azokra akik az agybamenő fülhallgató mellett is tökéletesen és érthetően hallatják az összes szólamot és dallamot az elcsépelt diszkózenéjükből. (ezúton is elnézést az ilyen zenerajongóktól) Nem a stílussal van a bajom, amíg nekem nem kell hallgatnom, elviselem... De már kb 15 percnyi buszozás után megkérdeztem volna a kedves hölgytől mellettem, hogy hall-e még valamit egyáltalán, és hogy nem lehetne-e, hogy inkább mondjunk Parov Stelart hallgassunk, ha már ennyire nagyközönségnek szánja a hallgatni valót. Végül nem tettem, majd legközelebb...
Leszállás az egyik buszról, át a másikra (itt megjegyzem, nem szeretek metrózni egy ideje, sötét meg ilyenek, inkább lassabban haladok és nézelődök egy jó rádió mellett), nem sokat megyek és megérkeztem.
Hurrá, és akkor a dilemma, még a buszon, de mi legyen a reggeli, a közeli pékségből valami sós, vagy menjek a Lipótiba Cserpes Joghurtért, vagy a másik kedvencem a Princess túrós-batyuja, nah az mindent visz. Általában azt veszek, de ha másért nem is teszek arra egy kitérőt egy Metropolért.

És akkor végre beérek a kapun, kezdődik a munka. felveszem a telefont.. Jó napot! Jegyfoglalás!.. És jön a reggeli, nyamnyam.

Kora reggeli indítónak egy kis Swing & Elektro válogatás, mert ezzel tutira jól indul a nap, az enyém biztosan!

Szép Napot Mindenkinek! Jó szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Diplomadrukk

A képről ami a diplomaosztón készült, balról jobba: Mamám, Barátnőm, Virágok és mögötte Én, Anyum. Egyéb férfiemberekről a képen fogalmam sincs.

És mielőtt mindenki meghátrálna nem a családi sztoriról fogok beszélni, ami utána történt, bár igen botrányos volt és nagyon pikáns. Hanem a szakdolgozatomról, és arról, hogy eme jeles alkalom elvileg életem csúcspontja lehetett volna, ha éppen valami, vagy valaki úgy nem dönt, hogy mindenképpen lassabban kell haladjak a kitalált tervemnél.

A szakdolgozatom témája egyébként a szakképzés volt Magyarországon, ugye nyersnek tűnik, meg a munkaerőpiac, meg a sulik és a tanárok meg a diákok. Fúj. Jó téma, kicsit száraz, kicsit elég, és mindenki tudja, hogy ez az egész oktatás úgy ahogy van vérzik minden sebből, olyan, mint egy jó szita, csak éppen elfogyott a gyurma, hogy betömködjük a lyukakat.

Én gürizek ezerrel, küzdök, gyakorlaton próbálok megértetni mindent, néha nehéz, néha könnyű, nekem senki se mondja, hogy mert a tanárok nem tesznek semmit, én tettem, pedig csak gyakorlaton voltam, de a mai rendszer mellett, az embernek éppen a legrosszabbakra van ideje és a legjobbakra, a köztes pedig, hát marad köztes. Pedig nekik is kijárna a segítség, a korrepetálás, ők az örök küzdők, akik azt mondják, semmiben sem vagyok elég jó. Pedig mindenki jó valamiben. Én például ebben, magyarázok, mindent, azt is amit nem kell, mert senki nem kíváncsi rá, többletinformáció, persze ez rosszabb volt régen, amikor még nem tudtam magam moderálni, és tényleg mindenről tájékoztatást adtam a körülöttem lévőknek, meg aztán jöttek a kérdések, hogy ők ezt miért nem tudják.

Visszakanyarodva, tanítani kell, de tudnunk kell felismerni, hogy ki az aki már nem a normális iskolába való, ne vegye senki sértésnek, de a tanulási-és egyéb zavarral küzdőknek külön, ilyen szakos tanár kell, ezt pedig egy átlag pedagógus nem tudja pótolni, mivel nem képes kezelni a helyzetet ennyi gyerekkel körbevéve.
Azt hiszem az alap probléma itt van, no meg abban, hogy a szülők vakon hiszik, a gyereknek nincs baja, de baja van, az hogy a felnőtt, aki neveli, nem foglalkozik vele. Ez a baj!

De hogy valami vidámat is mondjak, tanárként minden nap van aranyköpés, vagy valami vicces dolog. Az egyik ilyen, amikor a kilencedikesek a frissen kezükbe kapott tolómérővel úgy gondolták, hogy feltétlenül selfit kell készítsenek azonnal a Facebookra. Na igen, ez már valami. És akkor a fogaskerekek kiszopódásáról ne is beszéljünk.

A tanulás fontos, de türelmesnek kell lenni! Magyarország is halad, csak úgy mint a szürke szamár a ködben, senki sem tudja merre.

Na ehhez kívánok Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

A Szürke 50 micsodája

Nem tudok elsiklani a nagysikerű és mindent betöltő FILM mellett. Noha persze és remélem nem lövök le túl sok dolgot, de azért aki olvasta annak kevés lesz (mint mindig), aki meg nem, az nem fog teljesen mindent érteni.

Akkor vágjunk is bele, hiába unszolt fáradhatatlanságik a barátnőm, nem, NEM olvastam el. Pedig nagyon sok mindent olvasok. Most például Vass Virágot...
Visszatérve, csak a filmre hagyatkozva valami volt, néha lassú néha meg túl gyors, nem értettem ezt a szakítás mizériát sem nagyon, értem, hogy szereti, de akkor sem. És a megfejtés a könyvben van, a jellem és érzelmi fejlődésnél, amikor is (a férfi gondolom majd a harmadik rész végére rájön hogy szereti és vagy kidobja vagy nem) elkezdik szeretni egymást. Micsoda meglepetés, emberek éreznek!

Csak a szex pszichológiájából kiindulva, nem csoda hogy szerelmesek lesznek, hosszú távon senki sem tud csak úgy elleni, ezt nekem ne próbálja bebeszélni senki. És most nem az egy két este max egy hónapig dologról beszélek. Az nem olyan.
A közösülés, mint olyan és ebben lazán benne van mindenfélefajtaamiszemszájnakingere, eleinte csak fizikai alapú, beindul a kémia és ennyi, jó érzés, aztán amikor sok jó érzés lesz, akkor az ember kötődni kezd, hiányolni kezdi, és nem csak ezt, hanem az egész lényét a másiknak. (persze vannak kivételek, nem mondom, de én a nagyon lassan szerelembe esős típus vagyok) Nah, akkor lesz szerelmes, és akkor válik ha kimondatlanul is de párkapcsolattá a dolog.

És ez valahogy nekem nem jött át, ez a pillanat, ez a megvilágosodás, csak a szájharapdálás, meg a döngetés kikötve. Egyébként ennél kicsit durvább dolgokra számítottam az elmondottak alapján, de végülis nem volt olyan meredek a dolog.

És most kell figyelni, mert a soundtrack viszont isteni volt. Csak az a baj, hogy leginkább ez maradt meg bennem. Egyébként nem játszottak rosszul, sőt én személy szerint 10/6-ra ítélem a filmet, ennyi lehurrogás után is, mert elég gyorsan elrepült az a két óra, ami miatt éjszakaiznom kellett.

Képet készítette: Hujbi

Ohh és mellékszál, ugye Call Center, csak hogy innen is adjak, olyan mértékű foglalást nem sűrűn láttam mint erre, és egy képet is láttam, amint kígyózik a sor az egyik mozi előtt. Gyorsan egy poént is elnyomok hozzá, mert ezen valóban sokat nevettem.

Viszont valami fontosat azért mondott nekem a film, de leginkább az élet, mindenki perverz és a jegyeket előre vegyük át. Ez már két dolog, hoppá. :)

Jó filmezést mindenkinek, Jó szerencsét és sok puszi!

CSAK Elá

Olvass tovább

Mindenkinek megvan a maga El Camino-ja

Hihetetlen véletlenek sora következett be nem is olyan régen, amikor egy nagyon kedves barátom (és igen hímnemű, egyenlőre fogalmam sincs mit akar, de nem hiszem, hogy csak barátkozni) mesélt nekem erről a bizonyos útról.
Aki nem ismeri, annak röviden, egyeseknek vallási tartalmú, bár szerintem mindenféle lelki és pszichológiai megtisztulás élvezhető a dologban, míg gyalogol az ember jó hoszzan akár 800 km-en át. (kicsit pontatlan vagyok ezzel a hossz adattal elnézést érte)

El Camino utak ezrével itt vannak. Egy valódi link, nem magyar.. de a Google fordító mindent megold és egész jól teljesít is.

Visszatérve a véletlenekre. Nem is olyan régen azelőtt, hogy ez a beszélgetés elhangzott volna elolvastam egy könyvet. Még pedig a Harold Fry valószínűtlen utazása. És most egy link ennek történetéről, szerencsére spoilert nem tartalmaz és csudajó a leírás is, így inkább nem bajlódok vele, hogy újra leírjak mindent:
 Gabó olvas: Harold Fry valószínűtlen utazása

És akkor ütött be a ménkű amikor is egy szerda esti Szürke 50 árnyalata előtt megláttam egy csodálatos filmet. A Vadon! Már a címe is jó, bár nekem nem tükrözi a Wild cím fordítását, kicsit olyan fura, meg nem is az a lényeg, inkább a belső vadság. Hát ez van.

És akkor most a lényeg, milyen furcsa hogy ezrivel támadnak ilyen hihetetlen módon az El Camino-k. És minden apró részletben, egyre jobban megértem, hogy erre az embernek szüksége van, hogy az embereknek elege van, és hogy meg akarnak szabadulni minden gondtól. Én is meg akarok szabadulni a gondjaimtól. Így hát amint lesz lehetőségem, mert egyébként nem olyan drága, ha már kint vagyunk, mert az ottani szervek ezrivel támogatják ezt az utat, csak bírjuk szusszal. Nade ha kijutok akkor küldök képet, csak mert mindenkinek ismerni kell a világot. Addig is jó olvasást és filmnézést és El Camino-hoz kedvkapást!

Jó szerencsét és sok puszi!

Csak Elá

Ui.: Azt hiszem még jövök a témával, mert csak egy kis ízelítő volt, amit leírtam.

Olvass tovább

Az első akkordok

Nos az első bejegyzés, köhm, mit is írjak, jah persze?!
Helló Idegen! :D
Ma is minden úgy alakult ahogyan szokott, kelés, utazás, sok birka, az újságos fiú kedves üdvözlése -egyszer komolyan megkérdezem a nevét- aztán kajaszerzés, nyami túrórudi (Hónapdolgozójás, bár ezt a kolléganőm érdemelné a szombati hősies helytállásáért.)
Reggeli *.* és a hívások jönnek... igen Call centeres vagyok. Na és? Egyébként megjegyzem, hogy amikor nem veszem fel, akkor biztosan szükségletkielégítés van folyamatban és nagyon sajnálom, de 10 percen nem omlik össze a világ. Szerintem. Persze ha egy diákot kérdeznék dolgozatírás közben, más lenne a véleménye :D De az jelenleg nem érdekel.
Imádok tanítani, éppen csak "nincs tapasztalata a gépészetben" címen nem vesznek fel. Hát ez van, most -nem csak ezért, hanem mert tényleg komolyan érdekel- gépészmérnöknek tanulok úgy mellékesen, munka mellett hobbiból. És igen néha sok, de jó móka, főleg az elképedt emberek arcát látni, amikor valami nagyon durván férfias szakmában hirtelen szakértőként én a "vékony és törékeny" Nő megszólal. HiHi

Mit mondhatnék, az Én életem mint mindenkié egy sajátos szappanopera, hmm sok nyalánkság, meg ilyenek, de semmi rosszra nem kell gondolni. Erről ennyit és akkor most lássuk a napjaimat, vagyis a munkanapjaimat, mert a többi napot is akkor fogom pótolni úgyis, csupán unalomból és szórakoztatásból.

Sok puszi és jó szerencsét!

Csak Elá

Napi jókedvcsináló zenebona a Galaxis Őrzőitől :)

Olvass tovább