A világmegváltás nem varázslat

Mi is a világ, csupa élőlény egy nagy bolygón, vagy csupán egy ember. És valóban, ha csak ilyen kicsi léptékben érzékelünk egy világot (ahogyan azt már Paulo Coelho is megírta A Győztes egyedül van című könyvében) nem is tűnik olyan nehéznek a megmentése, vagy éppen az elpusztítása.

Az hogy megmentünk valakit, rajtunk is lendít, többek leszünk egy mosollyal, egy hálával vagy egy öleléssel. És milyen nagy fizetség is ez, ha belegondolunk, hogy emberek ezrei ódzkodnak attól, hogy ezeket megtegyék. Pedig egy ölelés életet menthet, egy mosoly kezet adhat, és reményt. Miért rejtőzködünk mégis, hisz segíteni kötelesség.

A legjobb példa erre az, így emlékeimben kutatva, amikor ösztönösen tudtam, hogy rémálmából fel ne keltsem a mellettem alvót. Inkább átöleltem szorosan hátulról, nyugtattam azzal, hogy hangosan és lassan vettem levegőt, és lassan alább hagyott a menekülés és a zihálás. Később mikor megkérdeztem, hogy mi is volt ez, azon is csodálkozott, hogy hozzá mertem érni, akkor, azt hiszem akkor tudtuk mind ketten, hogy több lesz ez mint barátság.
Egy világot mentettem meg akkor, majd később még jó párszor.

Az ölelés és a csók fontos részei a kapcsolatoknak, talán ez tudja a legnagyobb igazat mondani szavak nélkül, hazugságok nélkül. Szavak csupán cseppnyi gondolati foszlányok, csupán részletei a belső igazságnak. Éljünk igazan és beszéljünk keveset.

Szerető szívvel és jó szerencsével Szép Álmokat!

CSAK Elá!