Azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy amikor Johnny Depp kap egy főszerepet, akkor kő kövön nem maradhat. A Mortdecai című film, nos nem sok jót hallottam róla, aztán amikor megnéztem, egyfolytában nevettem.
Persze nevetni csak az tud majd rajta, aki tudja értékelni a nyelvi különlegességekben rejlő, illetve az angol lordok hihetetlenül furcsa és vicces ábrázolásában lévő humort. Amennyiben ez nincs meg, meg se próbálkozzunk a mozi megnézésével.
Kiváló karakterek, nagyon jó színészek, és kicsit olyan érzésem volt mindvégig, mintha valami őrült hajszán vennék részt egy flúgossal, akinek fingja nincs miért és hogyan is került ebbe a borzasztó helyzetbe.
A Sztori röviden egyébként annyi, hogy Charles Mortdecai egy műértő és műtolvaj is, és hát a régi ügyeit szeretné titokban tartani, ezért a felügyelőnek elvállal egy fontos ügyet. Majd lépten-nyomon kalamajkába keveredik, amolyan Johnny Depp-esen.
A film után nem sokkal elgondolkodtam azon is, hogy vajon, főszereplőnk egyáltalán képes-e normális futásra, vagy ezt már teljesen elfelejtette.
Jó mozizást és Jó szerencsét!
CSAK Elá
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése