Most aztán jól felszívtam magam

Kérdem Én, miből ismerszik meg a jó tanár, talán kedves, szakmabeli, ért a gyerekekhez, tud beszélni, magyarázni, és hát egyszerűen olyan kicsit mint minden gyerek szülője? Azt hiszem, valahogy így tudnám megfogalmazni mindazt ami körbeleng, mint érzés, amit tanárként gondolok, magamról.
És az a helyzet, hogy mindeddig abban a hitben voltam, hogy a legalább általam jónak hitt, vagy vélt tanárok is így éreznek, gondolnak. De súlyos és naiv hibát vétettem magam ellen ezzel a gondolattal.

Csalódtam, igazán és nagyot, nem szeretek csalódni az emberekben, pedig tudtam, hogy fogok, éreztem, hogy benne fogok, felkészültem rá, próbáltam nem odafigyelni eme vészvillogóra a fejemben, próbáltam azt hinni, hogy bevonhatom cukormázzal és akkor nem fog érződni a halszag. De fog, sajnos fog. És most nagyon megcsapott az a fránya halszag. Pedig Én szeretem a halat, nagyon is, csak nem a szagát, azt nem.

Próbálom azt gondolni, hogy jó tanár, próbálom azt hinni, hogy valóban csak nem volt rá képes, de minduntalan mikor előjön egy téma, tudom, hogy fogalma sincs arról miről beszélek, tudom hogy nem válthatjuk meg a világot, de teszek érte, hogy másképp legyen, nem legyintek a dolgok felett, mert Én is egy szülő vagyok, minden gyerek szülője akit nevelek és oktatok. Nincs kifogás, nincs menekülés, ebben a helyzetben nem tárhatom szét a karom és mondhatom, hogy ez nem az én feladatköröm (ez a mondat amúgy is olyan magyar szleng lett mostanában, a legjobb kifogások egyike, amiket hallok, "nem tartozik rám", de ha mindenki ezt gondolja, mégis mit várunk ettől az országtól, hogy fog fejlődni, többet érni, ha "semmi sem az én feladatom") mert minden az én feladatköröm, mihelyt tanár leszek. Nem mondhatom, hogy erre nem vagyok képes, mert képesnek kell lennem, ha nem vagyok képes nem vagyok jó tanár, akkor menjen és dolgozzon mást. Vagy tanítson felnőtteket, nekik nem kell nevelés (vagyis kell, de ember legyen a talpán akinek sikerül). Tanítson elit iskolában, ott másként kell szülőnek lenni.

Tanárként szülőnek kell lenni, meg kell próbálni megmenteni minden világot, amit tudunk, és nehéz, de ezért szokták mondani:

"Tanárnak születni kell!"

Félreértés ne essék, nem mondom, hogy Én lennék a tökéletes tanár, bizonyára sok hibám van, de nem értek egyet és csalódtam. De csalódni is tudni kell.

Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Ez is egy reggel

Amikor tudatosult bennem, hogy megint nem tudok időben elindulni, mert valaki elállja az utam a fürdő és köztem lévő igazán zseniálisan minimális távolságban, és akkor a tény, hogy ma talán megmenthetem a napot, azzal hogy megnézek egy albérletet ahol végre a magam ura leszek, boldogsággal töltött el.

De aztán persze rá kellett jönnöm, hogy azért mert kedd van semmi sem lesz keddesebb, sem kedvesebb, így a busz ugyanúgy becsukta előttem az ajtót és mikor beértem szembesülnöm kellett azzal is, hogy a kolléganőm aki hétfőre szabit vett ki "lázas" lett keddre... Természetesen szerdára kutya baja nem volt.
Persze ezzel nincs is gond, amíg nem én helyettesítem, és amíg nekem nem kellett volna kiszaladnom albérletlesőbe a közelbe. Szóval ez elmaradt egy darabig, úgy négyig. Addig csak jött a zsörtölődés, meg a helyettesítés kapcsán felmerülő gondok. Senki sem tud semmit. (itt megállnék amellett a tény mellett, hogy milyen csodálatos is a mi nyelvünk, hogy azt is tagadjuk amit már egyszer tagadtunk, mintha a magyar nyelv egyben a magyar temperamentum is lenne, ÉN MINDENT TAGADOK... )
A nap fénypontját úgy reggel 10-ig egy srác jelentette a buszon, aki szemtelenül szétszórtan próbált időpontokat egyeztetni telefonon, és mindeközben fogalma sem volt, hogy mégis hol kell leszállnia.

De aztán eljött az Én időm, vagyis a rohanásé, amiben kiderült hogy az egyébként 10 perces séta a munkahelyemről megoldható kerek 5 perc alatt is. És a lakás valami szuper jó és van benne egy antik zongora, ami még nem tudom mire lesz jó, de mindenesetre jól hangzik, mint a filmekben. Talán, ha jól működik megtanulhatnék rajta játszani, ha működik. És ekkor jött a gyötrelem, mert valamit valamiért alapon postára is elmentem a cégnek, az 40 percig tartott, hát gondoltam magamba, én lezavarok itt egy laza versenyfutást, itt meg ülök fél órát a semmire, mikor dolgoznom kéne, szuper, mondhatom.

De aztán eljött az este és semmi sem változott, ahogy beborult az idő a kedvem sem lett jobb, egy kicsit sem, csak vártam hogy szakadjon az eső, minden erejéből. És leszűrtem a konzekvenciát a kedd is egy hétfő csak másik napon.

Jó Szerencsét, és szebb napokat!

Csak Elá

Olvass tovább

Már megint enni kell!

És ülök, és dolgozom, és 12 óra, megreggeliztem és csak csörög a telefon, és akkor megkordul a hasam. De mi legyen az ebéd? És akkor egyre éhesebb leszek, és persze ilyenkor jönnek a leghülyébb és legbutább kérdések a világon, csak hogy az ember érezze a törődést, meg hogy egyre agresszívabbá váljon.

Hát igen éhség=agresszivitás, nálam legalábbis, és az nem jó, mert csak pár órán át tartom magamban a lelket, úgyhogy relatíve rövid időn belül kajához kell jutni.

De mit egyen az ember, ha nincs ideje enni, szendvicset, vagy valami gyorsat a pékségből. Uncsi, nagyon uncsi, hacsak nincs hozzá valami extra hozzávaló, amivel feldobhatja a dolgot. De amúgy, inkább rendelek valamit, vagy leszaladok a környékre, esetleg ha elég felkészült voltam lapul valami a hűtőben és azt meg tudom enni, de iziben...

És akkor a kezem lesz koszos, megint állhatok fel, közben megint csöng a telefon. És nem hagynak enni, egyet harapok, gyorsan nyelek és már köszönök is, nah ezt a tempót diktálják az emberek.

És aztán pár óra pihi, sok folyadék, és megint korog a poci... JAJ NEKEM!

Olvass tovább

Már nyílnak a völgyben a kerti virágok

Érezni szeretném, sőt akarom, ahogyan végre megérint a nap, és minden elkezd zöldbe váltani. Elegem van ebből a sivár szürkeségből, ebből a botrányos időből, kevesebb ruhát akarok magamra venni és sokkal több napot érezni az arcomon. És még valamit nagyon akarok, még több érzelmet ebbe a borzalmas világba, belém, rajtam, valami olyat ami megőrjít, és úgy érzem örök tavasz van és nyár.

Szóval szerelmes akarok lenni, végtelenül, nagyon és nagyon, vagyis, valami lehetetlent érezni, mert az a baj, hogy a könyvekben az a bizonyos szerelem nem egyezik a valósággal. De ha egyezne akkor valahogy így nézne ki:

Mikor megláttam őt, tudtam, hogy sosem akarok kiszakadni a a karjából, repültem felé, olyan hevesen, hogy alig bírt a lábán maradni, és el nem engedett onnan, csak tartott szorosan, és éreztem mélyen magamban, ahogy eggyé válunk abban az ölelésben és megcsókolt. Ahogyan a szemembe nézett, minden olyan végtelenül tökéletes volt, hogy fel sem tűnt a sok ember az utcán, akiknek az útjában vagyunk, őszintén nem is érdekelt, csak nem akartam őt elengedni soha többé, és fájt, hogy ennek hamarosan véget kell érnie. Szorosan mellette mentem, folyton hozzá simultam amikor tudtam, tudatni akartam, Vele és a világgal, hogy MI egy pár vagyunk, nem több és nem kevesebb. Mindig csak vele akartam lenni.

Rémlik ilyen emlék, és szerettem végtelenül a fellegekben járni. Ahogy jön a tavasz ez az érzés újra lángra kap bennem, és jólesően körbeölel, hogy megint érezni akarom.

Várom a tavasz jóleső reggeleit, és színeit, finom sugarait.

Szép tavaszt, kedves szerelmet és mindezekhez Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

A világmegváltás nem varázslat

Mi is a világ, csupa élőlény egy nagy bolygón, vagy csupán egy ember. És valóban, ha csak ilyen kicsi léptékben érzékelünk egy világot (ahogyan azt már Paulo Coelho is megírta A Győztes egyedül van című könyvében) nem is tűnik olyan nehéznek a megmentése, vagy éppen az elpusztítása.

Az hogy megmentünk valakit, rajtunk is lendít, többek leszünk egy mosollyal, egy hálával vagy egy öleléssel. És milyen nagy fizetség is ez, ha belegondolunk, hogy emberek ezrei ódzkodnak attól, hogy ezeket megtegyék. Pedig egy ölelés életet menthet, egy mosoly kezet adhat, és reményt. Miért rejtőzködünk mégis, hisz segíteni kötelesség.

A legjobb példa erre az, így emlékeimben kutatva, amikor ösztönösen tudtam, hogy rémálmából fel ne keltsem a mellettem alvót. Inkább átöleltem szorosan hátulról, nyugtattam azzal, hogy hangosan és lassan vettem levegőt, és lassan alább hagyott a menekülés és a zihálás. Később mikor megkérdeztem, hogy mi is volt ez, azon is csodálkozott, hogy hozzá mertem érni, akkor, azt hiszem akkor tudtuk mind ketten, hogy több lesz ez mint barátság.
Egy világot mentettem meg akkor, majd később még jó párszor.

Az ölelés és a csók fontos részei a kapcsolatoknak, talán ez tudja a legnagyobb igazat mondani szavak nélkül, hazugságok nélkül. Szavak csupán cseppnyi gondolati foszlányok, csupán részletei a belső igazságnak. Éljünk igazan és beszéljünk keveset.

Szerető szívvel és jó szerencsével Szép Álmokat!

CSAK Elá!

Olvass tovább

Mitől döglik a nő?

Ezt a mondatot, amit címnek használtam, most már pozitív jelleggel ruházták fel, pedig én még érzem benne a kemény meghódítást, a tönkretételt. A női szabadság elvesztését.
De lássuk mindkét értelmezésben, hogy mitől is döglünk mi nők.

Ha, tegyük fel, egy férfi mindenáron meg akarna kaparintani, bizonyára jó humorúnak, kedvesnek, és legalább középkategóriás kasznival kell rendelkeznie (itt és most a külsőre gondoltam, persze mondhatnám így is, legalább 10/6-os).
Ezen felül sajnos, Én is haladok a korral és már nem elégszem meg, néhány ósdi randival egy moziban, vagy egy szál virággal, legyen kreatív és nagyon udvarias, és előzékeny. Szerencsére a mai ifjak kezdenek rájönni, hogy vissza kell nyúlni az ősidőkbe, amikor még a férfi nem ismérve a lovagiasság volt. Hol vannak azok akik feladják ránk a kabátot...? Itt körülöttünk.
Van és volt is szerencsém ilyen srácokba és férfiakba is belefutni, és elmondani is csodás milyen nagy öröm átélni mikor a tenyerükön hordoznak némi csókért, és egy kis reményért, hogy talán majd később valami több is lehet.
Egyébiránt viszont mindig elfelejtik a legfontosabbat, egy nő megszerzése általában nem pénz, hanem kreativitás kérdése. A megtartásához pedig ugyanolyan kitartás szükségeltetik mint a megszerzéséhez és kötélidegek...

És hogy mitől döglünk a szó szoros értelmében. Sajnos csak a magam nevében tudok beszélni, hogy Én mitől pusztulok meg nagyon egy kapcsolatban. De gyanítom más is szenved ugyanezektől. Vágjunk is bele!
Nem, nem fogok olyan dolgokról beszélni, hogy miért a közepén nyomja a tubust, meg, minek hagyja ott az üres flakont az asztalon stb. Felesleges, hiszen ez csak alkalmazkodás és némi idomítás kérdése... :)
A probléma inkább ott van, amikor nem érzem úgy, hogy bármit elmondhatok a hőn áhított kedvesemnek, mert mindenhez lesz egy rossz szava, egy féltékeny megjegyzése, amivel nem is lenne gond, ha lenne alapja, de csak el kéne fogadni, hogy más emberek is élnek a Földön és igenis fogok velük találkozni. Nyilván nem randi üzemmódban. Az hogy képtelenné válok őszintének lenni egy kapcsolatban lényegében a vesztét jelenti, arról nem is beszélve, hogy lényegében folyton falaznia kell nekem valakinek, és ez sem túl jó. Meg úgy egyáltalán ez az egymást korlátozzuk mert együtt vagyunk, miért is? (persze az extől való féltés oké, de a többiek?)
A másik nagy gond nálam az álmokról való lemondatás, egyszerűen nem képes követni a terveimet, nem képes segíteni abban, hogy elérjem, vagy legalább biztatni, hogy menni fog. És felteszi mellé a kérdést, hogy ugyan minek csinálom ezt az egészet.
A harmadik, amivel csak az idegeimet tépázzák, az a lustaság, de azt hiszem ezen a részen inkább nekem kell változnom, így végülis, ezt nem írom a férfiak kegyetlen számlájára.
Nah ekkor mondok fájós szívvel búcsút kedves férfiúmtól, és keresek egy megértőbbet, egy kevésbé korlátozót.

Jó szerencsét és kellemes Önelemzést!

CSAK Elá

Ui.: Vadászatra fel!

Olvass tovább

"Drágám, miért élveznek el emberek a közvetlen közeledben?"

Azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy amikor Johnny Depp kap egy főszerepet, akkor kő kövön nem maradhat. A Mortdecai című film, nos nem sok jót hallottam róla, aztán amikor megnéztem, egyfolytában nevettem.

Persze nevetni csak az tud majd rajta, aki tudja értékelni a nyelvi különlegességekben rejlő, illetve az angol lordok hihetetlenül furcsa és vicces ábrázolásában lévő humort. Amennyiben ez nincs meg, meg se próbálkozzunk a mozi megnézésével.

Kiváló karakterek, nagyon jó színészek, és kicsit olyan érzésem volt mindvégig, mintha valami őrült hajszán vennék részt egy flúgossal, akinek fingja nincs miért és hogyan is került ebbe a borzasztó helyzetbe.

A Sztori röviden egyébként annyi, hogy Charles Mortdecai egy műértő és műtolvaj is, és hát a régi ügyeit szeretné titokban tartani, ezért a felügyelőnek elvállal egy fontos ügyet. Majd lépten-nyomon kalamajkába keveredik, amolyan Johnny Depp-esen.

A film után nem sokkal elgondolkodtam azon is, hogy vajon, főszereplőnk egyáltalán képes-e normális futásra, vagy ezt már teljesen elfelejtette.

Jó mozizást és Jó szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Mennyit ér egy mosoly

Mikor reggel felkeltem, és általában így teszek szerencsére, főleg mikor dolgoznom kell menni, akkor elhatároztam, hogy ma meglepem, ma igenis nem csak egy mosoly lesz az ajándék, hanem valami több is. Nem azért mert tetszik, csak nagyon szimpatikus, ahogyan napról napra mosolyogva osztogatja a Metropolt az Arany János utcai metrókijáratnál.

Gyakran megesett, hogy mire odaértem, már kezembe nyomtak egyet, de azért elkértem tőle (itt megjegyezném, hogy a másik sem rögtön a szelektívben végezte, hanem az egyik kollégámnál), mosolyogva, szép napot kívánva, remélve, hogy ezzel a kedves gesztussal neki is jobb napja lesz. Mert sajnos ismerem az embereket, sokan meg sem köszönik, azt hiszik az normális és természetes, hogy ott van, pedig mennyire nincs igazuk.

Szóval reggel egy kis aprósággal, egy ostyaszelettel odabaktattam határozottan, rámosolyogtam, ő odaadta az újságot, mint mindig, Én meg átnyújtottam neki a díjam. Hát először nem értette a dolgot, aztán elkezdte kapiskálni, és akkor leesett neki, hogy valóban az Övé. A boldog felismeréstől végül nevetett, Én meg zavartságomban nevettem.
Azért valljuk be, valóban furcsa csak úgy adni valakinek valamit, akit nem ismerünk, dehát szinte minden nap látom, így gondoltam a mosolyának ajándéka megérdemel valami viszonzást, valami kis elismerést.

Itt és most elgondolkoztam rajta, hogy talán köré kellett volna tekernem egy kis üzenetet, hogy értse, de van még egy pár ostyám, majd legközelebb.

Vajon hányan köszönik meg a legapróbb dolgokat? Vajon hányan figyelnek a másikra, hányan mosolyognak az utcán.

Jó szerencsét és szép napot!

CSAK Elá

Ui.: Mosolyra fel! ;)

Olvass tovább

Amikor a nap is szépen süt

"Kelés, még a név is bizarr"

Remélem a nagyközönség azért ismeri ezt a szövegrészletet, nos Én személy szerint imádok reggelente szundizni, és hajlamos vagyok csak azért előbbre állítani az órámat, hogy nyomogathassam a szundi gombot a telefonomon. De amikor ráébredek, hogy már nincs apelláta, kirakom a lábam a takaró alól és a felismerés, hogy ma reggel is gyönyörűen süt a nap egy kicsit megvigasztal. Szerencsére nem vagyok az a koránkelős típus, a jegyfoglalás várhat kilencig. De ami addig történik az filmbe illő, hősies, néha cseppet sem nőies, kicsit lusta, nagyon vicces és mindenképp sietős és embermegfigyelős.

Szóval, kirakom a lábam a takaró alól, júj hideg van, és tusolni kell, meg valami semmi sminket feltenni, csak jelzés értékűen magamnak. És a legnagyobb dilemma, MIT VEGYEK FEL??? Ha nem lenne sok ruhám az lenne a baj, ha még több lenne az még nagyobb baj lenne (bár folyamatosan ritkítom az állományt a folyamatos frissítések és a felhalmozódás elkerülése végett).
Valahogy néha sikerül mindez 15 perc alatt, fogalmam sincs hogyan, biztos valami féregjáratot használva visszamegyek az időben, mert ez mostanában cirka 40 percet vesz igénybe. Szerencsére még nem sikerült emiatt elkésnem. Még nem!
Az indulás, suhanni lefelé a lépcsőn, figyelni, hogy suhanás legyen, ne pedig gurulás. Gyorsan rápillantani a BKV Futárra, és körbenézni hol a busz. Szaladni, amikor megpillantom a megfelelőt és nőies légiességgel fellibbenni. Ilyenkor ha van ülőhely az megér egy imát, meg az is, amikor nem egy olyan ember ül mellettem aki arra tette fel az életét, hogy megossza az összes körülötte állóval a zenei ízlését. És most nem azokra gondolok, akik csak úgy hallgatják füles nélkül, hanem azokra akik az agybamenő fülhallgató mellett is tökéletesen és érthetően hallatják az összes szólamot és dallamot az elcsépelt diszkózenéjükből. (ezúton is elnézést az ilyen zenerajongóktól) Nem a stílussal van a bajom, amíg nekem nem kell hallgatnom, elviselem... De már kb 15 percnyi buszozás után megkérdeztem volna a kedves hölgytől mellettem, hogy hall-e még valamit egyáltalán, és hogy nem lehetne-e, hogy inkább mondjunk Parov Stelart hallgassunk, ha már ennyire nagyközönségnek szánja a hallgatni valót. Végül nem tettem, majd legközelebb...
Leszállás az egyik buszról, át a másikra (itt megjegyzem, nem szeretek metrózni egy ideje, sötét meg ilyenek, inkább lassabban haladok és nézelődök egy jó rádió mellett), nem sokat megyek és megérkeztem.
Hurrá, és akkor a dilemma, még a buszon, de mi legyen a reggeli, a közeli pékségből valami sós, vagy menjek a Lipótiba Cserpes Joghurtért, vagy a másik kedvencem a Princess túrós-batyuja, nah az mindent visz. Általában azt veszek, de ha másért nem is teszek arra egy kitérőt egy Metropolért.

És akkor végre beérek a kapun, kezdődik a munka. felveszem a telefont.. Jó napot! Jegyfoglalás!.. És jön a reggeli, nyamnyam.

Kora reggeli indítónak egy kis Swing & Elektro válogatás, mert ezzel tutira jól indul a nap, az enyém biztosan!

Szép Napot Mindenkinek! Jó szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

Diplomadrukk

A képről ami a diplomaosztón készült, balról jobba: Mamám, Barátnőm, Virágok és mögötte Én, Anyum. Egyéb férfiemberekről a képen fogalmam sincs.

És mielőtt mindenki meghátrálna nem a családi sztoriról fogok beszélni, ami utána történt, bár igen botrányos volt és nagyon pikáns. Hanem a szakdolgozatomról, és arról, hogy eme jeles alkalom elvileg életem csúcspontja lehetett volna, ha éppen valami, vagy valaki úgy nem dönt, hogy mindenképpen lassabban kell haladjak a kitalált tervemnél.

A szakdolgozatom témája egyébként a szakképzés volt Magyarországon, ugye nyersnek tűnik, meg a munkaerőpiac, meg a sulik és a tanárok meg a diákok. Fúj. Jó téma, kicsit száraz, kicsit elég, és mindenki tudja, hogy ez az egész oktatás úgy ahogy van vérzik minden sebből, olyan, mint egy jó szita, csak éppen elfogyott a gyurma, hogy betömködjük a lyukakat.

Én gürizek ezerrel, küzdök, gyakorlaton próbálok megértetni mindent, néha nehéz, néha könnyű, nekem senki se mondja, hogy mert a tanárok nem tesznek semmit, én tettem, pedig csak gyakorlaton voltam, de a mai rendszer mellett, az embernek éppen a legrosszabbakra van ideje és a legjobbakra, a köztes pedig, hát marad köztes. Pedig nekik is kijárna a segítség, a korrepetálás, ők az örök küzdők, akik azt mondják, semmiben sem vagyok elég jó. Pedig mindenki jó valamiben. Én például ebben, magyarázok, mindent, azt is amit nem kell, mert senki nem kíváncsi rá, többletinformáció, persze ez rosszabb volt régen, amikor még nem tudtam magam moderálni, és tényleg mindenről tájékoztatást adtam a körülöttem lévőknek, meg aztán jöttek a kérdések, hogy ők ezt miért nem tudják.

Visszakanyarodva, tanítani kell, de tudnunk kell felismerni, hogy ki az aki már nem a normális iskolába való, ne vegye senki sértésnek, de a tanulási-és egyéb zavarral küzdőknek külön, ilyen szakos tanár kell, ezt pedig egy átlag pedagógus nem tudja pótolni, mivel nem képes kezelni a helyzetet ennyi gyerekkel körbevéve.
Azt hiszem az alap probléma itt van, no meg abban, hogy a szülők vakon hiszik, a gyereknek nincs baja, de baja van, az hogy a felnőtt, aki neveli, nem foglalkozik vele. Ez a baj!

De hogy valami vidámat is mondjak, tanárként minden nap van aranyköpés, vagy valami vicces dolog. Az egyik ilyen, amikor a kilencedikesek a frissen kezükbe kapott tolómérővel úgy gondolták, hogy feltétlenül selfit kell készítsenek azonnal a Facebookra. Na igen, ez már valami. És akkor a fogaskerekek kiszopódásáról ne is beszéljünk.

A tanulás fontos, de türelmesnek kell lenni! Magyarország is halad, csak úgy mint a szürke szamár a ködben, senki sem tudja merre.

Na ehhez kívánok Jó Szerencsét!

CSAK Elá

Olvass tovább

A Szürke 50 micsodája

Nem tudok elsiklani a nagysikerű és mindent betöltő FILM mellett. Noha persze és remélem nem lövök le túl sok dolgot, de azért aki olvasta annak kevés lesz (mint mindig), aki meg nem, az nem fog teljesen mindent érteni.

Akkor vágjunk is bele, hiába unszolt fáradhatatlanságik a barátnőm, nem, NEM olvastam el. Pedig nagyon sok mindent olvasok. Most például Vass Virágot...
Visszatérve, csak a filmre hagyatkozva valami volt, néha lassú néha meg túl gyors, nem értettem ezt a szakítás mizériát sem nagyon, értem, hogy szereti, de akkor sem. És a megfejtés a könyvben van, a jellem és érzelmi fejlődésnél, amikor is (a férfi gondolom majd a harmadik rész végére rájön hogy szereti és vagy kidobja vagy nem) elkezdik szeretni egymást. Micsoda meglepetés, emberek éreznek!

Csak a szex pszichológiájából kiindulva, nem csoda hogy szerelmesek lesznek, hosszú távon senki sem tud csak úgy elleni, ezt nekem ne próbálja bebeszélni senki. És most nem az egy két este max egy hónapig dologról beszélek. Az nem olyan.
A közösülés, mint olyan és ebben lazán benne van mindenfélefajtaamiszemszájnakingere, eleinte csak fizikai alapú, beindul a kémia és ennyi, jó érzés, aztán amikor sok jó érzés lesz, akkor az ember kötődni kezd, hiányolni kezdi, és nem csak ezt, hanem az egész lényét a másiknak. (persze vannak kivételek, nem mondom, de én a nagyon lassan szerelembe esős típus vagyok) Nah, akkor lesz szerelmes, és akkor válik ha kimondatlanul is de párkapcsolattá a dolog.

És ez valahogy nekem nem jött át, ez a pillanat, ez a megvilágosodás, csak a szájharapdálás, meg a döngetés kikötve. Egyébként ennél kicsit durvább dolgokra számítottam az elmondottak alapján, de végülis nem volt olyan meredek a dolog.

És most kell figyelni, mert a soundtrack viszont isteni volt. Csak az a baj, hogy leginkább ez maradt meg bennem. Egyébként nem játszottak rosszul, sőt én személy szerint 10/6-ra ítélem a filmet, ennyi lehurrogás után is, mert elég gyorsan elrepült az a két óra, ami miatt éjszakaiznom kellett.

Képet készítette: Hujbi

Ohh és mellékszál, ugye Call Center, csak hogy innen is adjak, olyan mértékű foglalást nem sűrűn láttam mint erre, és egy képet is láttam, amint kígyózik a sor az egyik mozi előtt. Gyorsan egy poént is elnyomok hozzá, mert ezen valóban sokat nevettem.

Viszont valami fontosat azért mondott nekem a film, de leginkább az élet, mindenki perverz és a jegyeket előre vegyük át. Ez már két dolog, hoppá. :)

Jó filmezést mindenkinek, Jó szerencsét és sok puszi!

CSAK Elá

Olvass tovább

Mindenkinek megvan a maga El Camino-ja

Hihetetlen véletlenek sora következett be nem is olyan régen, amikor egy nagyon kedves barátom (és igen hímnemű, egyenlőre fogalmam sincs mit akar, de nem hiszem, hogy csak barátkozni) mesélt nekem erről a bizonyos útról.
Aki nem ismeri, annak röviden, egyeseknek vallási tartalmú, bár szerintem mindenféle lelki és pszichológiai megtisztulás élvezhető a dologban, míg gyalogol az ember jó hoszzan akár 800 km-en át. (kicsit pontatlan vagyok ezzel a hossz adattal elnézést érte)

El Camino utak ezrével itt vannak. Egy valódi link, nem magyar.. de a Google fordító mindent megold és egész jól teljesít is.

Visszatérve a véletlenekre. Nem is olyan régen azelőtt, hogy ez a beszélgetés elhangzott volna elolvastam egy könyvet. Még pedig a Harold Fry valószínűtlen utazása. És most egy link ennek történetéről, szerencsére spoilert nem tartalmaz és csudajó a leírás is, így inkább nem bajlódok vele, hogy újra leírjak mindent:
 Gabó olvas: Harold Fry valószínűtlen utazása

És akkor ütött be a ménkű amikor is egy szerda esti Szürke 50 árnyalata előtt megláttam egy csodálatos filmet. A Vadon! Már a címe is jó, bár nekem nem tükrözi a Wild cím fordítását, kicsit olyan fura, meg nem is az a lényeg, inkább a belső vadság. Hát ez van.

És akkor most a lényeg, milyen furcsa hogy ezrivel támadnak ilyen hihetetlen módon az El Camino-k. És minden apró részletben, egyre jobban megértem, hogy erre az embernek szüksége van, hogy az embereknek elege van, és hogy meg akarnak szabadulni minden gondtól. Én is meg akarok szabadulni a gondjaimtól. Így hát amint lesz lehetőségem, mert egyébként nem olyan drága, ha már kint vagyunk, mert az ottani szervek ezrivel támogatják ezt az utat, csak bírjuk szusszal. Nade ha kijutok akkor küldök képet, csak mert mindenkinek ismerni kell a világot. Addig is jó olvasást és filmnézést és El Camino-hoz kedvkapást!

Jó szerencsét és sok puszi!

Csak Elá

Ui.: Azt hiszem még jövök a témával, mert csak egy kis ízelítő volt, amit leírtam.

Olvass tovább

Az első akkordok

Nos az első bejegyzés, köhm, mit is írjak, jah persze?!
Helló Idegen! :D
Ma is minden úgy alakult ahogyan szokott, kelés, utazás, sok birka, az újságos fiú kedves üdvözlése -egyszer komolyan megkérdezem a nevét- aztán kajaszerzés, nyami túrórudi (Hónapdolgozójás, bár ezt a kolléganőm érdemelné a szombati hősies helytállásáért.)
Reggeli *.* és a hívások jönnek... igen Call centeres vagyok. Na és? Egyébként megjegyzem, hogy amikor nem veszem fel, akkor biztosan szükségletkielégítés van folyamatban és nagyon sajnálom, de 10 percen nem omlik össze a világ. Szerintem. Persze ha egy diákot kérdeznék dolgozatírás közben, más lenne a véleménye :D De az jelenleg nem érdekel.
Imádok tanítani, éppen csak "nincs tapasztalata a gépészetben" címen nem vesznek fel. Hát ez van, most -nem csak ezért, hanem mert tényleg komolyan érdekel- gépészmérnöknek tanulok úgy mellékesen, munka mellett hobbiból. És igen néha sok, de jó móka, főleg az elképedt emberek arcát látni, amikor valami nagyon durván férfias szakmában hirtelen szakértőként én a "vékony és törékeny" Nő megszólal. HiHi

Mit mondhatnék, az Én életem mint mindenkié egy sajátos szappanopera, hmm sok nyalánkság, meg ilyenek, de semmi rosszra nem kell gondolni. Erről ennyit és akkor most lássuk a napjaimat, vagyis a munkanapjaimat, mert a többi napot is akkor fogom pótolni úgyis, csupán unalomból és szórakoztatásból.

Sok puszi és jó szerencsét!

Csak Elá

Napi jókedvcsináló zenebona a Galaxis Őrzőitől :)

Olvass tovább