Séta a parton

Volt egy időszaka az életemnek mikor Dunaújvárosban éltem. Felettébb izgalmas volt, de inkább ármányos, és eléggé fárasztó ahhoz hogy soha vissza se vágyjak abba a megátalkodott és unalmas városba. Hogy mamámat idézzem "Ez is csak egy falu, csak városnak hívják". A mondata helytálló, mindenki mindenkit ismer, Én persze nem ismertem senkit, de rólam mindig mindenki tudta, hol lakom, hol dolgozom, ki az aktuális párom stb..... Valljuk be elég morbid ez az egész. Amikor épp önállóan laktam egy cuki kis egyszobásban aminek a fürdőszobája nagyobb volt mint a konyhája, illetve volt egy aranyos erkélye, ahol meggyaláztam a capoeirás övemet, mint teregetőkötél (ez vissza is csapott, mert eresztette a színét és befogta a ruháimat....), illetve ott tartottam a kis fenyőmet, mindaddig míg nyáron hiába locsoltam ki nem száradt. Szerettem azt a lakást no, azt még jobban szerettem, hogy láttam az ablakából lemenni a napot. (emiatt Nyáron kegyetlen meleg volt odabent). 

Valamiért abban a lakásban mindig hajlamos voltam hajnalban felébredni, és mivel az álmosság már rég kiment a szememből általában az volt a legfőbb elfoglaltságom, hogy megnézzem a napfelkeltét a Duna parton. 

Emiatt van is egy vicces sztorim, amikor is egy szombati hajnalom összefutottam egy sráccal, aki tanár? volt, azt hiszem, és egy kalapács volt a zsebében. Fogalmam sincs miért fér bele egy férfi nadrágjának a zsebébe egy kalapács és hogy valójában miért hord kalapácsot a zsebében. (megkérdeztem, padot akart javítani, mert a sok huligán kölyök tönkreteszi....no comment) 

Így utólag kicsit félelmetesnek tűnik, pedig alapvetően jó fejnek tűnt, már csak azért is mert rokonlélek volt (pedagóguslélek), viszont egyetértett abban, hogy ebből bizony nem fog telni lakásra, meg életre. 

Máskor nem sikerült vele összefutnom, talán én ijesztettem el, vagy véget vetett valaki vagy saját silány életének a kalapáccsal. 

Visszatérve a napfelkeltére, amit azóta is annyira szeretek, és sajnálom, hogy most nem tudom, honnan nézni, mindig lefotóztam, még akkor is amikor a nővérem esküvője volt és mi két óra pihi után barátnőmmel kimentünk megnézni azt. Ez pont nem akkor készült, de azért szeretem. Gyönyörködjetek benne ti is!

Jó Szerencsét!

Farkas Kinga Zs

Dunaújváros felső part, napfelkelte

Olvass tovább

Nem tudom megállni

Már nem tudok elmenni szó nélkül emellett a nagy felbolydulás mellet ami az országban folyik, a tanárlelkem és a hivatástudatom sír, amiért egyszerűen neméri meg a közoktatásban lennem, egyszerűen túl sok amit kérnek és túlságosan beszorítanak minket egy kis börtönbe, nem hagyva, hogy azzá legyünk amik lenni akarunk, hogy úgy és olyan körülmények között tanítsunk, ahogy szerintünk érdemes, és főleg olyan módszerrel, ahogy azt egyénenként elfogadhatónak tartsuk.

Nos én azt hiszem erről szól ez az egész sztrájk, vagy "lázadás". Mindenkinek elege van, persze nem egységes, hogy ki miért harcol, ki ki másért, de változtatni kell, nem lehet hogy mindenféle lexikális tudást belesajtoljunk szegény diákok fejébe, majd elvárjuk azt amit egy egyetemistától sem teszünk, hogy olyan tárgyi tudása legyen és azt jószerivel tartsa is meg vagy négy évig, amit senki nem fog soha kérni. Értem, hogy kell az általános műveltséghez, de nem ennyi és nem ilyen szinten.

Jómagam elfogadhatóbbnak tartom, vagy tartanám azt, ha a diákok a középiskolában (mikután az általános iskolában is szinte ugyanazt tanulják... kivéve ott ahol nem, de sok az ismétlés) már szinte csak olyan tantárgyakat hallgatnának, amihez van érzékük, tehetségük, affinitásuk, szakosodnának, kiemelkednének, ugyanakkor megtanulnának csoportban dolgozni, más erősségéből építkezni, egymástól is tanulni.

Egy tanár elsődleges feladata nem a tantárgy leadása, hanem az, hogy megtanítsa az adott anyagot hogyan kell megtanulni, miként kell, vagy lehet használni az életben. Hogyan válhat hasznunkra az a tudás amit kapnak, hogyan kell továbbgondolni, fejlődni, élni. Mert a tanár feladata nem egy tantárgy elmondása, egy óra megtartása, a fő cél a nevelés. Én ebben hiszek, hogy az, hogy én ezt a gépészeten keresztül adom át, a fizikán a matekon, a rajzon keresztül, hogy tudniuk kell eszközöket használni, komplexen gondolkozni, ez az én feladatom. Nekem így kell megközelíteni, míg egy matek vagy irodalomtanárnak másként.

Kell, hogy beszéljünk róla, hogy ez a szakma ne az utolsó legyen a sorban, amit más a gyermekének szán, hogy újra megbecsüljék azokat a pedagógusokat, akik nem félnek újítani, kísérletezni, fejleszteni, kivinni a diákokat és megmutatni nekik a világot. Elmondani, miért jó ha tudnak területet számolni, elmondani, minek tanulnak annyi mindent irodalomból, miért kell a fizikát mindenkinek megérteni.
Kell, hogy beszéljünk róla, hogy ne kelljen magánórákat adnom azért, hogy megéljek, ne kelljen félnem, hogy két évig a diplomás alapbért sem érem el, amiből jó ha kaját veszek meg a rezsit befizetem, de az albérlet díjára, saját lakásra félre rakni nem megy.
Kell, hogy beszéljünk róla, mert siralmas az állapot, hogy tanár-diák túlterhelt, hogy nincs rendes szakmai kör, ami meghatározza mit tanítsunk, ha már egységes, hogy egy hozzá nem értő, folyton kitalálhat valamit, és azt hiszi erre van idő.
Kell, hogy beszéljünk róla, hogy két fő ágazat, az oktatás és az egészségügy, ha nem is haldoklik, de nagy bajban van és egy normális reformra lenne szükség, nem toldozgatásra, meg foltozgatásra, nem az emberek szájának betömésére, igazi változásokra, ami kihat mindenre, és fellendíti, javítja az egészet.

Nem kell, hogy gyors legyen, nem kell, hogy kellemes legyen, de legyen határozott és lássuk, hogy ettől jobb lesz.

Jó szerencsét, érzem már a szelét!

Farkas Kinga Zs

Olvass tovább

Új hobbin gondolkodom

Most, hogy van egy kisfiam, kezdem érteni, azt a sok anyukát, aki varrásra és kreatívkodásra adja a fejét, és miért, mert nagyon drága holmi a babacucc, ráadásul a legtöbb esetben nem is talál az ember olyat ami tényleg tetszene neki (vagy amit meg is tud fizetni), így én is úgy döntöttem, hogy a fejvédőt én varrom meg. És talán, ha egy kicsit jobban szervezném a napomat, vagy nem sajnálnám, hogy az alvó kicsi mellett varrjak bárhol a lakásban, akkor bizony tevékenykednék.

Én arra bíztatok mindenkit, hogy nosza, varrjon maga, egy olcsó varrógépet nem nehéz beszerezni, és amúgy is jól jön ha van egy, tudom nem olcsó a textil, de még mindig olcsóbb mint megvenni készen (nah nem mindig). Varrni nem az ördögtől való. Talán be is mutatom, hogy lehet egy régi polár takaróból és egy aranyos textilből fejvédőt varrni a piciknek. (mondjuk ezt csak nyáron, mert akkor lesz esedékes egy barátnőm ajándéka), de gondolkodtam egy cuki pelenkatartó tasin is, hogy ne kelljen azt a ronda pelenkázótáskát cibálnom amit utálok... (mert egy szép darab abból is egy vagyon és sajna nem vagyok bőrműves), így a régi táskáimat szeretném befogni.

Addig pedig egy kép arról amit én csináltam a kisfiam születése előtt. véremet adtam érte, véletlen az ujjamat is keresztülvarrtam (méghogy nem veszélytelen a varrás).

Jó kreatívkodást:

Farkas Kinga Zs

Olvass tovább

Rosszkor rossz helyen

Biztosan sok emberben felmerült már, hogy ha nem bír egy adott munkakörben mosolyogni valaki, akkor minek is dolgozik ott. Volt már ilyen eladóval, pincérrel, szakáccsal, pékkel, stb. Találkoztam ilyen orvossal, nővérrel is, és megértem, hogy túl vannak terhelve, hogy most épp influenza szezon van, de egy gyermekorvostól azért csak elvárnám, hogy ne gyalogoljon bele egy első gyermekes anya lelkébe, hogy ne éreztesse vele, hogy az ő hibája ha valamit nem vezetnek fel a zárójelentésre.

Nem értem meg, most nem tudom nem magamra venni, most nem tudok a képébe mosolyogni nyugodtan, őszintén nem érdekel hogy nincs rajta a zárón az az egy szó, szerinte fontos, szerintem meg nem, mert a baba jól van, nyilván ha nem lenne jól, nem lennék itthon.

Egy idő után azon is morog, hogy mi az én szakmám, és hogy hol dolgozom, eleve nem dolgozom, már egy jó ideje, mert ugye ez kijár egy kismamának, és nem gyesen vagyok, de köszönöm, hogy ledegradál abba a szerencsétlen közegbe. Mert szerencsés vagyok, hogy nem rögtön gyesen vagyok igen, és nem értem az állam miért gondolja, hogy 26 ezer valamennyi forintból valaki meg tudna élni fél évig, míg a baba bölcsis nem lesz.
Eleve a kérdést sem értem, nem mindegy hol dolgoztam, és hogy milyen munkát végeztem?! Nem hiszem, hogy egy diplomától jobb anya lennék, vagy attól, ha eddig vezető beosztásban dolgoztam egy neves cégnél.

Persze tudom, most a hormonok dúlnak bennem és csak ezért panaszkodom, de akkor sem jut a fejembe, hogy ő miért is terheli rám a gondjait, miért zaklat olyan dolgokkal amik igazán nem az én dolgom, hiszen miért is kellene ott lennem amikor a zárómat megírják, elolvashattam volna igen, el is olvastam, egy dolog valóban nincs rajta, de eltekintek tőle, mert láttam, hogy minden nap vagy ezer embert látnak el, gyakorlatilag futószalagon szórják a gyerekeket, nincs erejük, sem idejük mindenre. Láttam, hogy baj van a rendszerben, és nem érdekel ha apróságok kimaradnak a papírból.

Panasz, csak panasz, de az egészségügyben nagy változás kell, és akkor legalább ott az emberek egy kicsit vidámabbak lesznek, talán mosolyognak és nem az egyhetes kismamára morognak, aki tényleg semmit nem tud és nem tehet semmiről.

Jó szerencsét és szebb napot!

Farkas Kinga Zs

Olvass tovább

A hallgatás is egy válasz

Az hogy a saját békénket miként és miben találhatjuk meg önmagunkban kell keresnünk.

Nekem eddig a hinta volt az igazi, de ezt egy héttel a szülés várható ideje előtt inkább nem próbálom meg. Marad a séta, a meditálás egy parkban, nekem itt a Margit-szigeten.

Sajnos a kép készítése után csakhamar beborult, így meditálásomat kénytelen voltam zártabb helyen folytatni egy kis sütivel.

A Margit-sziget elején valahol egy padon

Boldog Valentin napot mindenkinek aki élvezi, aki meg nem, az egyen valami finomat ;)!

Jó Szerencsét!

Farkas Kinga Zs

Olvass tovább